Tizenegyespárbajban küldték haza az angolok a svájciakat

Ismét hátrányból mentette hosszabbításra meccsét az angol labdarúgó-válogatott, ezúttal viszont szétlövésre is szüksége volt a győzelemhez. A büntetőknél egyetlen svájci hiba döntött Sakaék javára, akik így ott vannak az elődöntőben.

Az Eb szombati játéknapjának első mérkőzésén eldőlt, kié lesz a harmadik kiadó hely az elődöntőkben, Anglia és Svájc Düsseldorfban mérkőzött meg egymással.

A nyolcaddöntőben a svájci csapat remek játékkal búcsúztatta az Európa-bajnoki címvédő olaszokat. Jóval nehezebb dolguk volt előző meccsükön az angoloknak, akiknek a vereség széléről kellett visszajönniük Szlovákia ellen. A rendes játékidő hosszabbításában egyenlítettek ki, a harminc perces ráadásban pedig megfordították a mérkőzést. Ennek ellenére Southgate szövetségi kapitányt rengeteg kritika érte már a torna alatt a mutatott játék miatt.

Aktívabban kezdték a szombati találkozót a svájciak, az elején többször is veszélyesen közeledtek az angol kapuhoz, nagy helyzetet viszont nem tudtak kialakítani. Ugyanaz a játék volt jellemző a mérkőzésre, mint az angolok összes eddigi meccsére az Eb-n. Alig hozott említésre méltó eseményt az első fél óra.

Fotó: Agerpres/EPA

Nem javult a helyzet a félidő végéig, az egyetlen veszélyes lehetőséget Saka egyéni akciója jelentette, de azt sem követte kapura lövés, amiből így egy sem volt a szünetig.

A második félidőben is folytatódott egy ideig a passzív játék, egyik csapat sem helyezett nagy nyomást a másikra. Egészen a 75. percig kellett várni az első jelentős helyzetre, amely egyből gólt is hozott. Egy svájci akciót követően Embolo érkezett jól a Stones lábán megpattanó beadásra és közelről a kapuba juttatta a labdát.

Ahogyan az előző meccsén, ezúttal is szorult helyzetből fordult rá Southgate csapata a rendes játékidő utolsó negyed órájára, most viszont csak néhány percet játszottak hátrányban. A gólváltást követően kicsit felélénkült a mérkőzés, de nem dőlt el a rendes játékidő alatt. Ahogyan az első két negyeddöntőben, ezúttal is hosszabbítás következett.

A ráadás elején Rice kínálta meg a svájciak kapusát távolról egy lövéssel, Sommer viszont résen volt és védeni tudott. Próbálkozását egy ideig nem követte újabb helyzet, később Bellingham tekerését kellett megfognia a hálóőrnek, ez sem okozott nehézséget számára.

Döntetlen állt az eredményjelzőn a hosszabbítás utolsó negyed órája előtt is. Egyre inkább közeledett a tizenegyespárbaj, nem tűnt úgy, hogy bármilyen fordulat következhet a mérkőzésen. A 117. percben a svájciak részéről Shaqiri lepte meg az angolokat azzal, hogy szögletből kapura tekerte a labdát, ami végül a felső lécről pattant ki.

Pickfordnak még egy lövést védenie kellett a lefújásig, amely után jöhetett a szétlövés. Az angolok kezdték jobban a tizenegyespárbajt, Palmer nem hibázott, a svájciaktól viszont Akanji nagyon gyengén végezte el a büntetőt, simán védte az angol kapus.

Nem remegett meg a fehér mezesek lába az első négy lövésnél, így előnyüket tartva közel kerültek a továbbjutáshoz. Többet a svájciak sem rontottak, az ötödik körben viszont Trent Alexander Arnold magabiztos tizenegyessel lőtte be elődöntőbe csapatát.

Anglia – Svájc 1–1 (0–0), büntetők után 5–3

Merkur Spiel Aréna, Düsseldorf

Vezette: Daniele Orsato (olasz)

Gólszerzők: Bukayo Saka (80.), illetve Brill Embolo (75.)

Sárga lapok: H. Kane (67.), F. Schär (32.), S. Widmer (85.)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?