Korábbi FIFA-bíró vette védelmébe Kovács Istvánt

Botrányosnak nevezte Rafal Rostkowski azt, ahogyan az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bánt Kovács Istvánnal, Szymon Marciniakkal és Daniele Orsatóval, az egykori játékvezető szerint kizárólag politikai döntés a kontinentális szövetség részéről, hogy Francois Letexierre bízták a németországi Európa-bajnokság döntőjén a bíráskodást.

Az 51 éves, egykori lengyel FIFA-bíró a TVP Sportban cikkezett arról, hogy bár a vasárnap esti spanyol–angol fináléra delegált francia játékvezető nagyon tehetséges és valóban a legjobbak közé tartozott az idei Eb-n, de még tapasztalatlan, ezért túlzásnak tartja, hogy megkapta a döntőt. A Sport.ro által szemlézett véleménycikkben emlékeztett, hogy Letexier alig pár hónapja még nagy hibát vétett az olimpiai pótselejtezőn, így szerinte az lett volna igazságos, ha honfitársa, Szymon Marciniak, az olasz Daniele Orsato vagy a nagykárolyi Kovács István közül választott volna az UEFA. „Mind kiválóan teljesítettek. Kovács István egy igazi sztár. Kiválóan bíráskodott tavasszal a nemzetközi meccseken és az idei Eb-n is” – fogalmazott.

Fotó: frf.ro

Kovács István, mint ismeretes, csak a csoportkörben kapott szerepet. Akkor előbb a döntetlenre végződött Szlovénia–Szerbia találkozón fújta a sípot, majd következett a nagy téttel bíró Csehország–Törökország összecsapás, amely során megdöntötte a kiosztott büntetőlapok rekordját. Összesen tizennyolc sárgát és két pirosat mutatott fel. „Tökéletesen betartotta az UEFA új szabályait, büntetett minden sportszerűtlenséget, tiltakozást vagy tiszteletlenséget” – vélekedett Rostkowski. Emlékeztetett ugyanis, hogy épp a kontinentális szövetség vezette be azt a szabályt, hogy a játékvezetőtől már csak a csapatkapitányok kérhetnek magyarázatot, mindenki másnak sárga lap jár a tiltakozásért. „Kovács így cselekedett. De értékelte és jutalmazta ezt az UEFA? Nem. Miután mindkét csapat és a sajtó elkezdte bírálni a játékvezetőt a felmutatott büntetőlapok miatt, az UEFA elhatárolódott Kovácstól és néma maradt, mintha Kovács döntéseinek semmi köze nem lett volna az UEFA szabályaihoz. A béke kedvéért pedig feláldozta Kovácsot és hazaküldte” – vélekedett a lengyel.

A németországi Európa-bajnokság Spanyolország–Anglia döntőjét vasárnap 22 órától rendezik Berlinben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?