Kovács István a kezdetekről, példaképéről és motivációjáról beszélt

Fotó: UEFAÉdesapja mellett Puhl Sándor inspirálta Kovács István játékvezetőt, aki szerdán a Roma–Feyenoord Európa-konferencialiga-döntőt vezeti Tiranában. A nagykárolyi játékvezető az UEFA honlapjának a kezdetekről és a bírói szakmáról is beszélt.

„Nagyon boldog vagyok, büszkeséggel tölt el, hogy az UEFA rám bízta az első Európa-konferencialiga döntőjét” – idézi az UEFA honlapja Kovács Istvánt, aki a világbajnoki keretbe is bekerült.

Az európai szövetség cikkében Kovács visszaemlékezett arra, hogy édesapját már 11 évesen, az 1996-os Európa-bajnokság alatt lenyűgözte, amikor a mérkőzéseket televízión nézve eltalálta a játékvezetők döntéseit, illetve rámutatott a téves ítéletekre. „Apámmal együtt néztük a meccseket, és csodálkozva kérdezte, »Hogy veszed észre ezeket?« Azt mondtam, hogy csak úgy látom, erre kijelentette, hogy amint tizenöt éves leszek, megyek a játékvezetői tanfolyamra – mesélte Kovács, aki alacsony szinten futballozott. – Ahogy minden futballőrült srác, én is topjátékos akartam lenni, de a román harmadosztályba jutva rájöttem, nem leszek szupersztár, és inkább a játékvezetésre összpontosítottam.”

A 37 éves játékvezető a példaképről, Puhl Sándorról is beszélt. „Puhl Sándor volt a világ egyik legjobb játékvezetője, az 1994-es vébédöntőt és az 1997-es BL-döntőt is ő vezette. Valójában neki köszönhető, hogy belevágtam” – mondta Kovács István, aki Kirosz Vasszaraszt, a román szövetség játékvezetőinek görög főnökét emelte ki, mint aki sokat segített neki a munkája során.

Kovács 19 évesen a román harmadosztályban, 22 évesen az élvonalban vezetett meccseket, és 2007-ben megkapta a Dinamo–Rapid Szuperkupa-meccset is. „Nem különösebben zavart, hogy nálam idősebbek játszottak, úgy tekintettem a meccsre, mint újabb lehetőségre, hogy megmutassam, milyen jó játékvezető vagyok” – idézte Kovács Istvánt az UEFA honlapja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Szerdán Tiranában a Roma és a Feyenoord összecsapásán sem más a célja. „Fontos, hogy a két partjelzőmmel, akikkel már évek óta együtt dolgozunk, ne stresszeljünk a meccs miatt csak azért, mert kupadöntő. Megbízunk egymásban, ugyanúgy készülünk fel, mint bármelyik másik mérkőzésünkre, mert tudjuk, hogy számíthatunk egymásra” – mondta Vasile Florin Marinescuról és Mihai-Ovidiu Artenéről.

Arról, hogy mi szükséges egy jó játékvezető számára, a bátorságot, az elszántságot és a kiegyensúlyozottságot emelte ki. „Fontos még, hogy ne szálljon el magától az ember. Mindig keményen kell dolgozni, fel kell készülni mentálisan is, mert nem mindig könnyű játékvezetőnek lenni. Engem felcsigáz, ha nagy mérkőzésen, telt ház előtt fújhatom a sípot – mondta Kovács István. – Tovább akarok fejlődni, tartani, sőt, emelni a szintet, amelyen jelenleg bíráskodom. Úgy érzem, még mindig rengeteget tanulhatok.”

Konferencia Liga, döntő
AS Roma (olasz)–Feyenoord (holland) - szerda, 22:00

Kapcsolódók

Kimaradt?