Az Európa-konferencialiga döntőjét vezetheti a nagykárolyi Kovács István

Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján bejelentette a férfi és női Bajnokok Ligája, valamint az Európa-liga és az Európa-konferencialiga döntőinek játékvezetőit. Az első alkalommal kiírt utóbbi sorozat utolsó mérkőzését a nagykárolyi Kovács István vezeti.

Az UEFA játékvezetői bizottságának döntése értelmében a 37 éves Kovács István lesz a játékvezetője az AS Roma és a Feyenoord közötti első Európa-konferencialiga-döntőnek, amelyet május 25-én szerdán rendeznek majd a tiranai Kombëtare Arenában – írta meg a Nemzeti Sport Online.

Fotó: Agerpres/EPA

Kovács 2010 óta nemzetközi játékvezető, és ez lesz az első nemzetközi kupadöntője pályafutása során. A nagykárolyi születésű sportember 10 mérkőzést vezetett ebben az idényben. Legutóbb a Manchester City–Real Madrid BL-elődöntő első találkozóján működött közre, amelyet követően a nemzetközi közvélemény egyöntetűen dicsérte teljesítményét, és az sem volt földtől elrugaszkodott gondolat, hogy a Bajnokok Ligája döntőjét is ő kapja.

Legutóbb magyarként a Kassai Viktor vezetett európai kupadöntőt: a két éve visszavonult játékvezető a 2011-es Bajnokok Ligája döntőjében dirigálta a Barcelona–Manchester United (3–1) összecsapást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?