Mandorlini visszatérhet a Kolozsvári CFR-hez

Andrea Mandorlini lehet a Kolozsvári CFR élvonalbeli labdarúgócsapatának vezetőedzője. A 62 éves szakember visszatéréséről a fellegvári klub tulajdonosa beszélt az Antena Sport-nak, azt követően, hogy Dan Petrescu immár hivatalosan is szerződést bontott.

Mandorlini 13 év után térhet vissza a CFR-hez | Fotó: A Mantova labdarúgó-klubjának Facebook-oldala

„Mandorlini lesz. Vasárnap érkezik Kolozsvárra és ő lesz a csapat új edzője” – jelentette ki pénteken Neluțu Varga. A Kolozsvári CFR tulajdonosának nyilatkozata véget vetett a találgatásoknak, amelyek Dan Petrescu utódjának kilétére keresték a választ. A Szamos-partiak ugyan csak csütörtökön jelentették be hivatalosan a közös megegyezéssel történő szerződésbontást az 55 éves sikeredzővel, az már jóval korábban egyértelművé tette, hogy a szezon végén távozik a fellegváriaktól, ezen a döntésén pedig akkor sem változtatott volna ha történetesen nem bukta volna el a címvédést a SuperLigában. Pénteken már az is hivatalossá vált, hogy Dél-Koreában, a Jeonbuk Hyundai Motors gárdájánál folytatja pályafutását.

Távozása gyakorlatilag korszakváltást jelent a CFR életében, Mandorlini viszont nem ismeretlen a klub számára. Olyannyira nem, hogy az olasz irányítása mellett a vasutasok a 2009–2010-es szezon végén az élvonalbeli bajnokságot, a Román Kupát és Románia Szuperkupáját is megnyerték. Most az olasz harmadosztályban szerepelt Mantova gárdájától tér vissza Kolozsvárra, ahol az eddigi szakmai stábból mindössze az erőnléti edző, Cristian Dragotă marad. Nem lesz sok ideje visszaszokni a romániai futballéletbe, hiszen a SuperLiga új idénye július 15-én kezdődik, a CFR-nek pedig július 27-én már a Konferencia Liga-selejtezők második körében is pályára kell lépnie.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?