Mellékvágányra került a CFR, egyre távolabb a címvédéstől

Kikapott az elmúlt öt szezonban egyeduralkodó, jelenleg is címvédő Kolozsvári CFR az első osztályú labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának hétfő esti meccsén, a Rapid elleni bukaresti „vasutas” rangadón.

A vendégek azzal a tudattal léphettek pályára, hogy két pontra megközelíthetik a listavezető Farult, mivel a konstancai csapatnak csak döntetlenre futotta Sepsiszentgyörgyön. Nos, a tét, úgy látszik, túl nagy terhet helyezett a kolozsváriak vállaira – vagy inkább lábaira? –, mert 12 perc elteltével a Rapid egy tizenegyesgóllal, majd egy jól helyezett távoli lövéssel, expressz sebességgel elhúzott…

Az addig csak személyvonat döcögését idéző CFR az első negyedóra végén szépítette, amikor Braun beívelését „benézte” a hazai kapus. A fővárosiak azonban az első félidő hajrájában visszaállították a kétgólos különbséget, ami a második játékrészben már nem is változott.Elhasalt a CFR a Rapid ellen | Fotó: Agerpres

A CFR egymás után a második bajnoki meccsét veszítette el, ehhez még hozzájön a múlt héten a Román Kupa elődöntőében a Sepsi OSK elleni vereség, tehát a kolozsvári élcsapat legutóbbi három tétmérkőzésén alulmaradt ellenfeleivel szemben. A címvédő jelenleg harmadik helyen áll, négy fordulóval a vége előtt öt ponttal a Farul mögött. Ha az éllovas addig nem hullajt pontotokat, és megmarad ez a különbség a két csapat között, az utolsó játéknapon esedékes CFR–Farul összecsapás „bajnoki döntő” helyett tét nélküli edzőmeccs lesz.

SuperLiga, felsőházi rájátszás, 6. forduló:
Rapid–CFR 3–1, gólszerzők: Dugandzic (9. és 45+2., az elsőt 11-esből), Kait (12.), illetve Braun (15.)
Sepsi OSK–Farul 1–1
Universitatea Craiova–FCSB 1–2

1.  Konstancai Farul 6 3 2 1 9-7 43
2. FCSB 6 3 2 1 8-6 40
3. Kolozsvári CFR 6 1 3 2 7-9 38
4.  CSU Craiova 6 2 2 2 10-9 35
5.  Bukaresti Rapid 6 2 2 2 8-9 34
6.  Sepsi OSK 6 1 1 4 7-9 25

Alsóházi rájátszás, 6. forduló:
FCU Craiova 1948–Chindia Târgoviște 1–0
CS Mioveni–FC Argeș 0–2
Petrolul Ploiești–FC Botoșani 1–0
Kolozsvári Universitatea–FC Voluntari 2–3
UTA–FC Hermannstadt 1–0

1. FCU Craiova 6 3 2 1 10-5 31
2. Petrolul Ploiești 6 4 1 1 7-4 31
3. FC Voluntari 6 2 4 0 12-9 27
4. FC Hermannstadt 6 3 2 1 8-5 27
5. FC Botoșani 6 3 2 1 5-2 27
6. Kolozsvári U 6 3 0 3 8-8 26
7. Chindia Târgoviște 6 2 0 4 4-6 22
8. UTA 6 2 1 3 5-6 21
8. FC Argeș 6 2 0 4 4-7 20
10. CS Mioveni 6 0 0 6 0-11

11

 

Kapcsolódók

Kimaradt?