FRISSÍTVE – SuperLiga: a Kolozsvári CFR elbukta a Farul elleni rangadót

FRISSÍTVE: Megszakadt a Kolozsvári CFR kilenc forduló óta tartó veretlenségi sorozata, amikor szombat este 1-0-ra kikapott a Konstancai Farul vendégeként a labdarúgó-SuperLiga felsőházi rájátszásának ötödik fordulójában. FRISSÍTÉS: Az UTA vasárnap kiesési derbit veszített.

Fotó: a Konstancai Farul hivatalos honlapja

A Gheorghe Hagi edzette tengerparti együttes a három pontot érő gólt az 53. percben szerzete meg, amikor a Gramenitől kapott passzból megindult Băluță továbbította a labdát Mazilunak, aki azt az üres kapuba lőtte. Sebastian Colțescu játékvezető a 89. percben büntetőt ítélt meg a címvédő fellegváriaknak, de a videobíró ellemzését kivetően megmásította a döntést és nem adta meg a tizenegyest.

Dan Petrescu, a CFR edzője szerint egyáltalán nem jó a számukra, hogy most először vereséget szenvedtek a playoff-ban. „Már megint nem segítettek rajtunk a vonalak, bármilyen döntést is hozzanak a VAR-szobából, az ellenünk van. Ez nem a mi évünk, de nem akarom kommentálni. A Farul megérdemelte a győzelmet” – nyilatkozta a lefújást követően. A szakember megjegyezte, nem volt ideális a felkészülésük, mivel két játékosa Szerbiában volt, Boateng nem nagyon edzett, Deac és Camora pedig sérült. „Nem mentség, de nem egyszerű Deac és Camora nélkül, bárki is legyen az edző. Nincs honnan előszedjünk más játékosokat” – ecsetelte. Petrescu hozzátette: öt fordulóval a szezon vége előtt a konstancai csapat a főesélyese a bajnokságnak, de ha a következő meccsüket megnyerik, akkor ismét versenyben lesznek a bajnoki címét.

A hatodik fordulóban azzal a Rapiddal játszanak idegenben, amelyik vasárnap este az FCSB-t fogadja 20.30 órakor.

A fellegváriak egyelőre a második helyen állnak az összetettben, de 38 ponttal maradtak és emiatt négy pontra nőtt a hátrányuk az élen 42 ponttal tanyázó Farullal szemben.

Az alsóházi rájátszás ötödik fordulójában szombaton a Hermannstadt 2-1-re legyőzte hazai pályán az FC Argeș gárdáját, a Botoșani–Craiovai U 1948 összecsapás pedig 0-0-ra végződött. Vasárnap kora délután, a Chindia–UTA kiesési derbit a hazaiak nyerték 2–1 arányban. Hétfőn Kolozsvári Universitatea–Mioveni (17.30 óra) és Voluntari–Petrolul Ploiești (20.30 óra) párosítás lesz.

A felsőházi rájátszás (play off) állása:

1.  Konstancai Farul 5 3 1 1 8-6 42
2.  Kolozsvári CFR 5 1 3 1 6-6 38
3.  FCSB 4 2 2 0 6-4 37
4.  CSU Craiova 5 2 2 1 9-7 35
5.  Bukaresti Rapid 4 0 2 2 4-8 28
6.  Sepsi OSK 4 1 0 5 6-8 24

Az alsóházi rájátszás (play out) állása:

1. FCU Craiova 5 2 2 1 9-5 28
2. FC Hermannstadt 5 3 2 0 8-4 27
3. FC Botoșani 5 3 2 0 5-1 27
4. Petrolul Ploiești 4 3 0 1 4-2 27
5. FC Voluntari 4 1 3 0 7-5 23
6. Kolozsvári U 4 2 0 2 5-5 23
7. Chindia Târgoviște 5 2 0 3 4-5 22
8. UTA 5 1 1 3 4-6 18
9.  FC Argeș 5 1 0 4 2-7 17
10. CS Mioveni 4 0 0 4 0-8

11

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?