SuperLiga: elhúzott a Konstancai Farul

Fontos győzelmet aratott a Gheorghe Hagi vezette Konstancai Farul a labdarúgó SuperLiga felsőházi rájátszásának 3. fordulójában; a tengerpartiak kétszer is hátrányba kerültek hazai pályán a CSU Craiova elleni szombat esti összecsapáson, de végül 3-2-es győzelmet arattak és otthon tartották a 3 pontot.

Öt pontos előnnyel figyeli a tabella "páholyából" a második és harmadik helyezett vasárnap esti összecsapását a Konstancai Farul, amely szombaton este hazai pályán győzte le a CSU Craiova alakulatát.

Az oltyánok azzal a tudattal utaztak a tengerpartra, hogy vélhetően az utolsó esélyük van arra, hogy behozzák a lemaradásukat az élen levő trióval szemben. Eugen Neagoe tanítványai mindkét félidő eselén előnyhöz jutottak, előbb Elmir Koljics majd George Cimpanu vette be Mihai Aioani kapuját, de a Farul mindkét alkalommal gyors góllal tudott válaszolni Louis Munteanu és Constantin Grameni révén.  Denis Alibec még egy büntetőt is kihagyott az első félidő vége felé.

A mérkőzés egy igazságosnak tűnő döntetlen felé tartott, ám Stefan Vladoiu szabálytalankodását követően a Farul újabb tizenegyeshez jutott a 82. percben, amit a csapatkapitány Ionut Larie magabiztosan értékesített.

A Farul ezzel 39-re növelte pontjai számát és erős nyomást helyezett a Kolozsvári CFR-FCSB összecsapásra: a vesztesnek nem lesz elég a tengerpartiak elleni győzelem az előzéshez, ehhez a Hagi-csapatnak máshol is pontokat kell vesztenie.   

Labdarúgó SuperLiga, felsőházi rájátszás, 3. forduló

  • Konstancai Farul – CSU Craiova 3-2
  • Kolozsvári CFR – FCSB (vasárnap, 21:00)
  • Sepsi OSK – Bukaresti Rapid (hétfő, 20:30)
1.  Konstancai Farul 3 2 1 0 6-4 39
2.  Kolozsvári CFR 2 0 2 0 3-3 34
3.  FCSB 2 1 1 0 3-2 33
4.  CSU Craiova 3 0 2 1 4-5 29
5.  Bukaresti Rapid 2 0 2 0 3-3 28
6.  Sepsi OSK 2 0 0 2 2-4 21

Labdarúgó SuperLiga, alsóházi rájátszás, 3. forduló

  • FC Voluntari – Aradi UTA 1-1
  • Kolozsvári U – FCU Craiova 1-3
  • Chindia Targoviste – Nagyszebeni FC Hermannstadt (vasárnap, 13:00)
  • FC Botoşani – FC Argeş (vasárnap, 15:30)
  • Petrolul Ploiesti - CS Mioveni (hétfő, 17:30)
1. FCU Craiova 3 2 1 0 6-2 26
2. Petrolul Ploiești 2 2 0 0 2-0 24
3. FC Voluntari 3 1 2 0 4-2 22
4. FC Botoșani 2 1 1 0 2-1 20
5. Kolozsvári U 3 1 0 2 3-5 20
6. Chindia Târgoviște 2 1 0 1 1-1 19
7. UTA 3 1 1 1 3-2 18
8. FC Hermannstadt 2 0 2 0 2-2 18
9.  FC Argeș 2 0 0 2 0-4 14
10. CS Mioveni 1 0 0 1 0-3

11

Kapcsolódók

Kimaradt?