SuperLiga: két rangadót és egy „fura” meccset rendeznek a 24. fordulóban

Két rangadót és egy „fura” mérkőzést is rendeznek a labdarúgó SuperLiga alapszakaszának 24. fordulójában.

Péntek délután a Chindia Târgoviște – Aradi UTA mérkőzéssel elkezdődik a négy napra szétterjeszkedő 24. forduló a labdarúgó Superliga alapszakaszában. A kényelmes középmezőnybe tartozó Chindia Bálint László ponthiányban szenvedő UTA-ját látja vendégül, a Maros-partiak utoljára a 10. fordulóban, a FC Botoșani vendégeként hagyták el győztesen a pályát. Akkor még az élcsoporthoz tartoztak, most pedig már az utolsó előtti helyen tanyáznak.

A második pénteki mérkőzés tulajdonképpen múlt vasárnap kezdődött el Sepsiszentgyörgyön. Mint arról a héten közölt cikksorozatban beszámoltunk róla, a Sepsi OSK – FCU Craiova összecsapást Andrei Chivulete játékvezető a 25. percben felfüggesztette az oltyán ultrák magyarellenes rigmusai miatt. Már akkor is lehetett tudni, hogy azért volt a szokásosnál is „kitartóbb” a vendégtábor, mert így akarta lerendezni ügyeit a csapat tulajdonosával, Adrian Mititeluval. A kemény mag és a Mititelu család hosszú ideje vérre menő hatalmi harcot folytat, az ultrák pedig háromszéki „kivetkőzésükkel” mutatták meg a tulajnak, hogy őket nem lehet megkerülni. Adrian Mititelu épp erre tesz kísérletet péntek este a Kolozsvári U elleni mérkőzés alkalmával, a héten engedélyt kapott a Hivatásos Labdarúgó-ligától (LPF), hogy az „egyetemista rangadót” üres lelátók előtt rendezhessék meg, mert attól tartanak, hogy a csapat szurkolói rendbontással megpróbálják ismét félbeszakítani a meccset.    

A Sepsi OSK mondhatni győzelmi kényszerrel utazik vasárnap délután a CS Miovenihez, a sereghajtó elleni 3 pont feltétlenül kell Cristiano Bergodi tanítványainak, hogy a felsőházi rájátszást biztosító 6. helyet tartani tudják. Amúgy is az olasz tréner korábban kifejtette, ő úgy számol, hogy a Nagyszebeni FC Hermannstadt előbb-utóbb visszakapja az anyagi rendellenességek miatt levont 9 pontot; ebben az esetben viszont a szászföldiek a Sepsi OSK elé kerülnének.

Ugyancsak vasárnap fogadja a Kolozsvári CFR a fellegvári Constantin Rădulescu Stadionban  a FCSB-t. A tavalyi arany- és ezüstérmest jelenleg 9 pont választja el a tabellán, ami egy hazai győzelemmel 12-re nőne. Maga Gigi Becali, a fővárosiak tulajdonosa is elmondta a héten, hogy ha nem tudnak nyerni Kolozsváron, akkor nagyjából „keresztet vethetnek” az idei szezonra is, mert az alapszakasz vége felé ez a különbség még pontfelezés után is túl soknak bizonyulhat.

Nem övezi ekkora figyelem, de a bajnokság kimenetelen szempontjából ugyanilyen fontosnak ígérkezik a Konstancai Farul és a CSU Craiova összecsapása is. Gheorghe Hagi csapata két fordulóval korábban vesztette el az első helyet, amikor a Kolozsvári CFR az ovidiui pályán 3-0-ra nyerni tudott, de a „Tengerészek” a következő etapban nagy győzelemmel tértek vissza, 3-2-re nyertek Bukarestben a FCSB otthonában. A Farul csak a CFR botlására vár, hogy visszavegye az első helyet a tabellán. Ehhez persze győznie kell a CSU Craiova ellen, amely ugyancsak jelentős játékerőt képvisel.

Hétfő este 10 óra körül bölcsebbek leszünk...    

Labdarúgó SuperLiga, alapszakasz, 24. forduló

  • Chindia Târgoviște – Aradi UTA (péntek, 17:00)
  • FCU Craiova – Kolozsvári U (péntek, 20:00)
  • Nagyszebeni FC Hermannstadt – FC Argeş (szombat, 14:30)
  • Bukaresti Rapid – FC Voluntari (szombat, 20:00)
  • CS Mioveni – Sepsi OSK (vasárnap, 15:30)
  • Kolozsvári CFR – FCSB (vasárnap, 21:00)
  • FC Botoşani – Petrolul Ploiești (hétfő, 17:00)
  • Konstancai Farul – CSU Craiova (hétfő, 20:00)
1. Kolozsvári CFR 23 16 2 5 38-19 50
2. Konstancai Farul 23 14 6 3 45-24 48
3. Bukaresti Rapid 23 12 6 5 30-19 42
4.  FCSB 23 12 5 6 39-28 41
5. CSU Craiova 23 12 5 6 29-22 41
6.  Sepsi OSK 22 9 5 8 35-20 32
7. Petrolul Ploiești 23 9 3 11 22-27 30
8.  FC Botoșani 23 6 9 8 20-34 27
9.  FC Voluntari 23 6 8 9 19-22 26
10.   Chindia Târgoviște 23 6 7 10 25-32 25
11. FC Hermannstadt 23 9 6 8 26-23 24
12.  FCU Craiova 22 6 6 10 22-25 24
13. FC Argeș 23 6 6 11 18-33 24
14. Kolozsvári U 23 5 8 10 16-24 23
15. UTA 23 4 8 11 20-32 20
16. CS Mioveni 23 3 6 14 15-36 15
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?