FRISSÍTVE – Második rangadóját is elveszítette a CFR, öt hónap után nyert ismét az UTA

Nem tudott élni a CFR botlásával a listavezető Farul az első osztályú labdarúgó-bajnokság (SuperLiga) alapszakaszának 25. fordulójában: a konstancai csapat csak döntetlent játszott Pitești-en, így csak egy ponttal növelte előnyét a legutóbbi öt szezon bajnoka, a sorrendben második meccsét elveszítő CFR ellen. FRISSÍTÉS: Hétfői eredmények.

Andrei Ivan (a labdával) két gólt szerzett a CFR ellen | Fotó: AgerpresA címvédő kolozsvári „vasutascsapat” a legutóbbi fordulóban hazai pályán kapott ki a FCSB-től, most szombaton pedig a dobogós helyre hajtó Craiovai Universitatea vendége volt. Az első gólt a CFR-veterán Deac szerezte a 18. percben, ám ezt les miatt érvénytelenítették. A meccs hajrájában a hazaiak két gót is szereztek Andrei Ivannak köszönhetően, s ezzel legyőzték a kincses város együttesét.

A Farul vasárnap lépett pályára, és a papírforma szerint Gheorgeh Hagi edző-tulajdonos csapatának nem kellett volna gondot jelentsen az FC Argeș elleni mérkőzés, csakhogy a hazaiak kibekkelték kapott gól nélkül a meccset, így a listavezető konstancai gárda nem tudott „megugrani” az élen, előnye csak két pont a kolozsváriakkal szemben.

Némi meglepetésre kikapott a Rapid Bukarestben a „kisebbik” craiovai csapattól, az UTA viszont öt hónap és 14 nyeretlenül megvívott bajnoki meccs után ismét diadalmaskodott. Az aradi csapat szombat délután FC Botoșani győzte le 3–1-re (már az első félidőben kialakult a végeredmény), és érdekesség, hogy a legutóbbi sikerüket is a moldvaiak ellen aratták Bálint László György vezetőedző tanítványai.

Az UTA ennek ellenére nem tudott ellépni a kisesést jelentő utolsó előtti helyről.

SuperLiga, 25 forduló:
UTA–FC Botoșani 3–1
Kolozsvári Universitatea–CS Mioveni 2–2
Rapid–FCU Craiova 1948 1–2
Universitatea Craiova–Kolozsvári CFR 2–0
FC Argeș–Farul 0–0
FC Voluntari–FCSB 1–2
Hétfőn:
Sepsi OSK–Chindia Târgoviște 2–2
Petrolul Ploiești–FC Hermannstadt 2–0

1. Konstancai Farul 25 15 7 3 47-25 52
2. Kolozsvári CFR 25 16 2 7 38-22 50
3. FCSB 25 14 5 6 42-29 47
4. Bukaresti Rapid 25 13 6 6 35-22 45
5. CSU Craiova 25 13 5 7 32-24 44
6.  Sepsi OSK 24 9 7 8 38-23 34
7. Petrolul Ploiești 25 10 3 12 24-32 33
8. FCU Craiova 24 8 6 10 29-26 30
9. FC Botoșani 25 7 9 9 26-37 30
10.  Chindia Târgoviște 25 7 8 10 29-35 29
11. FC Voluntari 25 6 8 11 22-29 26
12. FC Argeș 25 6 8 11 19-34 26
13. FC Hermannstadt 25 9 7 9 27-26 25
14. Kolozsvári U 25 5 9 11 18-31 24
15. UTA 25 5 8 12 24-35 23
16. CS Mioveni 25 3 8 14 19-39 17

A Hermannstadtól 9 büntetőpontot levontak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?