Kontinentális kupa: Nagy pofont kaptak lengyel ellenfelüktől a barcaságiak

Az Erste-liga címvédő Brassói Corona csak az első harmadban tudott meccsben maradni a Katowice ellen, 9–2-es vereségét követően szombaton a hazai környezetben játszó Aalborggal találkoznak.

Mint ismert, a tavalyi szezonban három trófeát nyerő Brassói Corona a nemzetközi Kontinentális Kupában is jól kezdte szereplését. Múlt hónapban többek között a Ferencvárost felülmúlva jutott be a sorozat következő csoportkörébe, amelyet Dániában rendeznek. Ezen a szinten már igazán nehéz feladatok várnak a barcaságiakra, ebből keserű ízelítőt kaptak péntek este.Fotók: Corona Facebook oldala

Első meccsükön a lengyel Katowice ellen léptek jégre, alig egy perc elteltével hátrányba is kerültek a brassóiak. Erre a találatra ugyan még reagálni tudtak Gajdó Balázs révén, az első harmad végére visszaszerezték vezetésüket a lengyelek.Innentől kezdve már nem hagytak semmiféle esélyt a Coronának, sorozatban lőtték a gólokat, végül 9–2-nél álltak meg.

A folytatás sem ígérkezik könnyűnek a román bajnok számára, szombaton hét órától az Aalborg ellen próbálhatnak meg javítani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?