Jégkorong Kontinentális Kupa: harmadik meccsét is megnyerte a Brassó

Vasárnap befejeződött a nemzetközi kupasorozat második fordulója, amelyben a barcaságiak jégkorongozói a Ferencváros ellen aratott győzelmük mellett lett és litván ellenfelüket is megverték.

Sorozatban három nap lépett pályára a jégkorong Kontinentális Kupában az Erste Liga-győztes, román bajnoki-és kupacímvédő Brassói Corona csapata, amely mindhárom csoportmeccsén jó esélyekkel indult, de nehezítést jelentett, hogy csak a négyes első helyén végző csapat juthat tovább a következő fordulóba.Fotók: Corona Brasov/Facebook

Első mérkőzésükön egy ideig úgy tűnt, rosszul indulhat a torna a brassóiak javára, a lett Mogo ugyanis a második harmad közepén 3–1-re vezetett ellenük. Időben eszméltek azonban Bors Hubáék, gyorsan kiegyenlítettek, a hosszabbításban pedig meg is fordították a meccset.

Másnap szintén ráadásban győzték le a Ferencváros csapatát, majd vasárnap a litván Energija Elektrenal következett számukra. Ez a találkozó okozta a legkevesebb gondot a brassóiak számára, hosszabbítás nélkül, 6–3-ra nyerték meg.

Ezekkel a sikerekkel a Corona csoportgyőztesként továbbjutott a következő fordulóba, amelyet november 15. és 17. között rendeznek meg. A legjobb nyolc között újabb csoportkör vár a barcaságiakra, ezúttal a francia Bruleurs de Loups, a lengyel GKS Katowice és a dán Pirates lesz az ellenfelük.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?