Konferencia Liga: büntetőpárbaj után jutott tovább a Sepsi OSK

Mind a négy romániai csapat bejutott a labdarúgó Konferencia Liga 3. selejtezőkörébe, miután a csütörtök este a CSU Craiova könnyen, a FCSB nehezebben, a Sepsi OSK pedig drámai körülmények között követte a szerdán szégyenletes körülmények között kvalifikált Kolozsvári CFR-t.

Bár előzetesen úgy tűnt, hogy a Sepsi OSK-nak lesz a legkönnyebb dolga a csütörtökön pályára lépő romániai csapatok közül a labdarúgó Konferencia Liga 2. selejtezőkörének visszavágóján az Olimpija Ljubljana ellen az egy héttel ezelőtti 3-1-es győzelem miatt, a szlovéniai mérkőzés nehezebbnek bizonyult.

A román élvonal legjobb formában levő csapataként a Sepsi OSK magabiztosan állt fel az Olimpija ellen, hagyta támadni a hazai alakulatot, a háromszéki védelem jól szűrt, Niczuly Rolandnak alig akadt dolga az első félidőben. A legnagyobb gólszerzési lehetőség is a Sepsi előtt adódott, amikor egy villámgyors ellentámadás végén Cosmin Matei nem találta el az üres kaput.

A második félidő elején a háromszékiek még jól romboltak, de aztán a „semmiből” született két szlovén gól, ami mindent megváltoztatott. Az előkészítő mindkét esetben Timi Elsnik volt, aki előbb Kvesicnek, majd a csereként beálló Aljaz Kreflnek is gólpasszt adott. Az Olimpija ezzel ledolgozta a Sepsiszentgyörgyön összeszedett kétgólos hátrányát, és mivel több gól nem született sem a rendes játékidőben, sem pedig a hosszabbításban, jöhetett a szétlövés.

A büntetőpárbajban már az elejétől lélektani és gyakorlati fölénybe került a Sepsi OSK, ugyanis az első szlovén lövés (Mustafa Nukic) mellé ment. A székelyföldiek lába nem remegett meg, és miután a negyedik szlovén játékos (Ivan Prtajin) fölé bikázott, Ion Gheorghe gólja továbbjutást jelentett a Sepsi OSK számára.

A másik két romániai csapat közül a CSU Craiova sima 3-0-lal rendezte le a továbbjutást az albán Vllaznia ellen. A FCSB kvalifikációja a 80. percben még kérdéses volt, ugyanis az egy gólos győzelme birtokában érkező grúz Szaburtalónak ekkor sikerült egyenlítenie 2-2-re. A fővárosiak a végjátékban lőttek még két gólt, így 4-3-as összesítéssel ők is bejutottak az EKL 3. selejtezőkörébe.

A Kolozsvári CFR a bajnokok ágán a fehérorosz Sahtyor Szoligorszkkal találkozik, az első mérkőzést idegenben (az orosz-ukrán háború miatt Törökországban – szerk. megj.) játssza augusztus 4-én. Ugyanazon a napon hazai közönsége előtt fogadja a Sepsi OSK a svéd Djurgardens csapatát. Parázsnak ígérkezik a FCSB következő összecsapása a felvidéki magyarok kirakatklubja, a Dunaszerdahelyi DAC ellen. A CSU Craiova következő ellenfele a háborús övezet epicentrumából származó Zorja Luganszk lesz, az ukránok a lengyelországi Lublinban fogadják ellenfelüket.

Konferencia Liga, 2. selejtezőkör, visszavágók
Olimpija Ljubljana-Sepsi OSK 2-0, (első mérkőzésen 1-3, tj: büntetőrúgásokkal a Sepsi OSK)
FCSB-Szaburtalo 4-2, tj. 4-3-as összesítéssel a FCSB
CSU Craiova-Vllaznia 3-0, tj- 4-1-es összesítéssel a CSU Craiova
 

Kapcsolódók

Kimaradt?