Iordănescu: „illene bocsánatot kérni”

Edward Iordănescu szerint bocsánatkéréssel tartoznak azok, akik a szlovákok elleni meccs előtt hallgatólagos bundával vádolták őket.

A szlovákok elleni 1-1-es döntetlen után – és a belgák ukránok elleni gól nélküli döntetlenje révén – Románia labdarúgó-válogatottja csoportgyőztesként jutott tovább a nyolcaddöntőkre a németországi Európa-bajnokságon. Edward Iordănescu szövetségi kapitány mesésnek nevezte együttese eddigi szereplését, ugyanakkor külön méltatta a szurkolóktól kapott támogatást is. Szerinte a történelemben még sohasem érezhette egy válogatott ennyire közel magához őket. „Amit az elmúlt napokban átéltem, azt hiszem csak egyszer az életben élhetsz át. Annyi melegség, biztatás, támogatás. (…) Még az aranygenerációnk sem kapott ekkora támogatást” – mondta, hozzátéve, hogy ezt nyomás is irányukban, mert nem akarnak csalódást okozni, azt szeretnénk, hogy büszkék legyenek rájuk a szurkolók.

Fotó: frf.ro

Iordănescu azt is mondta, hogy vannak páran, akiknek illene bocsánatot kérniük, amiért korábban azzal gyanúsították őket, hogy nem fognak támadásra játszani. „Szégyenletes volt. Várhattak volna, mielőtt ítélkeznek” – mondta. Ismeretes ugyanis, hogy Romániának és Szlovákiának egy pont is elengedő volt ezen a szerda esti találkozón, ezért azzal vádolták meg őket, hogy nem fogják erőltetni a gólszerzést. A The Guardian szerint a felek erre egyértelműen rácáfoltak. „A becsület uralkodott a pályán”, fogalmaztak beszámolójukban, hozzátéve, hogy nyoma sem volt a pályán „megnemtámadási megállapodásnak”.

A ProSport szemléje alapján viszont a spanyolokat és az olaszokat csak nem győzte meg pályán mutatott játék, „leplezett bundaként” értékelték. Erre utalt legalábbis címében az olasz Gazzeta dello Sport és a spanyol Marca is, bár beszámolójában mindkettő elismerte, hogy a pályán történtek „elhomályosították” a találkozó elleni vádakat.

Nyilván az ukrán sajtó nem hagyta szó nélkül, hogy az előre borítékolt döntetlennel zárult a meccs, amely gyakorlatilag hazaküldte válogatottjukat az Eb-ről. Arról cikkeztek, hogy a második félidő utolsó részében már látszott, hogy az eredmény megtartása volt a felek célja. „Ez az eredmény mindkét félnek megfelelt, de ennek az ukránok a vesztesei, mert búcsút kell vennünk az Eb-től” – fogalmaztak a Sport újságírói.

Azt persze „elfelejtették”, hogy mialatt Románia Szlovákiával játszott, saját válogatottjuk Belgium ellen szerepelt és egy győzelemmel továbbjuthatott volna. A belgák nyilván a gól nélküli döntetlen megőrzésére törekedtek heves támadás helyett, beismerve, hogy nem akartak kockáztatni. Az ukránok szövetségi kapitánya, Szergej Rebrov azt mondta, hogy nem a belgák elleni mérkőzésen múlt a továbbjutásuk, a Románia elleni vereségük pecsételte meg a sorsukat.  

Románia július másodikán 19 órától a hollandokkal találkozik a nyolcaddöntőben, míg a belgáknak a franciák jutottak (július elseje, 19 óra). Szlovákia június 30-án 19 órától az angolok ellen lép pályára a kieséses szakaszban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?