Elmaradt a meglepetés a belgák ellen, az utolsó fordulóban dől el a továbbjutás

Románia labdarúgó-válogatottja 2-0-ra kikapott Belgiumtól a németországi Európa-bajnokságon, de két forduló után még mindig az első helyen áll az E kvartettben. A továbbjutás az utolsó körben dől el.

Ismeretes, hogy Románia az ukránok elleni 3-0-s győzelem után lépett szombat este pályára Kölnben, míg a kvartett főesélyesének számító „vörös ördögök” az első fordulóban váratlan vereséget szenvedtek a szlovákoktól.

Szükségük volt tehát arra, hogy pontot szerezzenek, így meg is mutatták valódi arcukat. Bele sem melegedtek a mérkőzésbe, és már meg is szerezték a vezetést. Tielemans volt az, aki a Lukakutól kapott labdát a 2. percben a román kapuba küldte. Nem illetődtek meg Edward Iordănescu tanítványai, az 5. percben Drăgușin lövését hárította Casteels, a belgák hálóőre.

Fotó: Agerpres

Florin Niță kapusnak persze több dolga akadt az első félidőben: a 18. percben hárította Lukebakio lövését, majd a 24. percben Kevin De Bruyne szögletét fogta meg., hogy aztán 30. percben Doku lövését bokszolja ki.

Nem vállalt ugyan alárendelt szerepet a romániai csapat, de összeségében a belgák irányították a játékot, igyekeztek nyomás alá helyezni a védelmet. Ellentámadásokból próbálkoztak Denis Manék, de nem sikerült komoly veszélyt kialakítaniuk, így egygólos hátrányból fordultak a második félidőre.

A szünet után Denis Man lőtte a kapus ölébe a labdát, majd Mihăilă próbálkozása a léc fölé szállt. Persze a belgák lendülete ezalatt semmit sem hagyott alább, Lukaku a 64. percben be is vette a román kaput, de leshelyzet miatt érvénytelenítették a gólt – ez már a harmadik lesgólja ezen az Eb-n.

Nem tartott viszont ki az egygólos különbség a meccs végéig: miközben Manék hajszolták az egyenlítést – Man hatalmas ziccert hagyott ki a 68. percben, amikor egyedül maradt Casteelsszel –, végül De Bruyne volt az, aki a 80. percben eldöntötte a találkozót.

A 2-0-s vereség ellenére Románia az E csoport élén maradt, a belgák, a szlovákok és az ukránok előtt. Két forduló után mind a négy együttesnek három pontja van, így a továbbjutás szerdán dől el, amikor Románia a szlovákokkal, Belgium pedig az ukránokkal mérkőzik meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?