Horrorsérülést szenvedett az olimpián egy román sportoló

Cătălina Axintét hordágyon, nyakmerevítőben kellett kórházba szállítani, írja a hvg.hu.

Súlyos nyaksérüléssel szállították kórházba a női 76 kilogrammos súlycsoportban szereplő román Cătălina Axentét, aki birkózás közben egy dobást követően a tarkójára esett a párizsi olimpián.Fotó: Facebook/Román Birkózó Szövetség/Cristian Nistor

A 28 éves román versenyző az amerikai Kennedy Blades ellen szenvedett súlyos sérülést, miután ellenfele összefogta a derekát és nagy ívű dobást indított hátrafelé. Axente a tarkójára érkezett, nyaka megbicsaklott, lábai pedig a feje fölött csapódtak a szőnyegbe.

A kétszeres Eb-bronzérmes birkózó egyből a nyakához kapott és a földön maradt, ellenfele ijedten hajolt le hozzá, hogy megnézze, hogy van.

Az orvosok rögtön a segítségére siettek, majd 15 percen keresztül vizsgálták, mennyire súlyos a sérülése, végül hordágyon, nyakmerevítőben szállították kórházba Axentét.

Román médiaértesülések szerint nem tört el a román birkózó nyaka, viszont erős fájdalmat érez a lapockájában. A román szövetség még nem adott tájékoztatást Axente állapotáról.

Kapcsolódók

Kimaradt?