banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Cristina Neagu bejelentette visszavonulását a válogatottból

Visszatérve az országba Cristina Neagu kedd este bejelentette visszavonulását Románia női kézilabda-válogatottjából.

Fotó: Sasa Pahic Szabo / Kolektiff / IHF

A világ egyik legjobb balátlövője nem leplezte csalódottságát a repülőtéren rá váró újságírók előtt. Emlékeztetett, hogy sérülten utazott el a világbajnokságra és bár a németek elleni meccsen pályára lépett, kevésnek bizonyult ahhoz, hogy továbbjussanak a középdöntőből. Négy győzelem és két vereség után a tizenkettedik helyen zártak, aminek következtében nem vehetnek részt az olimpiai pótselejtezőn. Neagu azt nyilatkozta, hogy a sportági szövetségtől azt mondták nekik, hogy még van esélyük kvalifikálni a párizsi ötkarikás játékokra. „De amennyiben valóban nincs esély akkor itt és most hivatalosan is bejelentem visszavonulásom a válogatottból” – fogalmazott a Bukaresti CSM 35 éves klasszisa. Megjegyezte, tizenhét éve tagja a nemzeti együttesnek, minden tőle telhetőt megtett a sikerekerét és voltak is pár kiemelkedő eredmények a pályafutása során. Emlékeztett, hogy azt már korábban bejelentette, hogy az idei lesz az utolsó világbajnoksága, de még nyári olimpián szeretett volna részt venni.

Nagy csalódás volt Crina Pinteának is, a 33 éves beálló ötkarikás álma is kudarcba fulladt ezen a svéd-dán-norvég közös rendezésű vébén. Közösségi oldalán azt üzente, hogy „vége a történtetnek”. „Hálás vagyok azért, amit átéltem. Hálás vagyok az embereknek, akikkel találkoztam és akiktől annyi mindent tanultanm. Hálás vagyok, hogy mosoly tudtam csalni az arcokra a pályán mutatott játékommal. Hálás vagyok minden egyes pillanatért, amikor az emberek késztettek engem mosolyra. Egy érzelmekkel, örömökkel, fájdalmakkal és tanulságokkal teli utazás. De ez a legszebb. Hálás vagyok mindenért” – fogalmazott.

A világbajnokságon jelenleg a negyeddöntőket rendezik, ahol Franciaország kedden 33-22-re legyőzte Csehországot, Norvégia pedig 30-23-ra múlta felül Hollandiát. Szerdán Svédország–Németország és Dánia–Montenegró párosítás szerint játszanak az elődöntőért.

Romániához hasonlóan Magyarország számára is befejeződött a seregszemle, de a tízedik helyen zárva részt vehet jövőre az olimpiai selejtezőben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?