Tömegsportnak indult, világbajnoki cím lett belőle – a román minifoci sikersztorija

Több magyar származású szakember és játékos volt részese a romániai minifutball-válogatott múlt hétvégén elért, történelmi világbajnoki címének.

A Romániai Minifutball Szövetség főtitkára, Takács Attila arról mesélt a Maszolnak, hogyan kezdődött 2004-ben a sportág népszerűsítése az országban és hogyan jutottak el azóta hat Európa-bajnoki cím megszerzésén keresztül a világbajnoki trófeáig. A főtitkár szerint a nagypályás fociban forgó összegekhez képest a játékosok teljesítményét sokkal kisebb pénzjutalommal tudja honorálni a szövetség, ennek fényében még inkább komoly eredménynek számít, hogy a válogatott tartósan ott tud lenni a világ élvonalában.

Fotó: Facebook/Takács Attila

Amint arról a Maszolon is beszámoltunk, múlt hétvégén a román minifutball-válogatott nyerte meg az Egyesült Arab Emirátusokban rendezett világbajnokságot, amely a teljes romániai sportéletet tekintve is rendkívüli eredménynek számít. A döntőben Kazahsztánt büntetőkkel 12-11-re legyőző csapat sikerének hátteréről Takács Attilával, a Romániai Minifutball Szövetség főtitkárával beszélgettünk.

„A román minifoci 2004 derekán a tömegsport népszerűsítésének okán indult el, annak érdekében, hogy az emberek összegyűljenek játszani és együtt sportoljanak. Ezzel a céllal épült ki a mostani rendszer. Az Európai Minifoci Szövetség és a Romániai Minifoci Szövetség egyaránt Răzvan Burleanu hozzájárulásával alakult meg” – mondja Takács Attila. Hangsúlyozza, hogy Románia úttörője volt a nemzetközi szövetségek kiépítésének is, ezért napjainkban jónéhány országban tekintik követendő példának a minifoci népszerűsítésére idehaza kialakított rendszert.

A minifoci azon kevés sportágak közé tartozik, amelyekben Magyarország és Románia egyaránt komoly erőt képvisel világszinten. Ezt többek között az is alátámasztja, hogy az elődöntőt is egymással játszotta a két válogatott. Ezzel kapcsolatban a szövetség főtitkára úgy érzi, múlt szombaton két érmet is nyertek, hiszen a román világbajnoki győzelem mellett szívből örülnek a magyar csapat bronzérmének is.

Kis pénz, nagy minifoci

A sportágban nyolc évvel ezelőtt rendeztek először világbajnokságot, így a trikolór gárda mindössze a negyedik együttes a világon, amelynek sikerült elhódítani a címet, a korábbi kiírásokat az Egyesült Államok, Mexikó, illetve Csehország nemzeti együttese nyerte.

Románia válogatottja 2010-ben lett először Európa-bajnok a sportágban, onnantól kezdve sorozatban hatszor hódította el ezt a címet, további két kontinensviadalon voltak döntősök. Ami a világbajnoki szerepléseket illeti, a nemzeti együttes korábbi legjobb eredménye a 2019-es, bronzérmet érő szereplés volt, ahol éppen Magyarországot győzték le büntetőkkel a harmadik helyért zajló mérkőzésen.Fotó: Facebook/Takács Attila

„Mondhatjuk, hogy kis pénz, nagy minifoci. Szövetségként a hatalmas eredményhez képest nagyon kevés pénzzel tudtuk honorálni a játékosok teljesítményét.” – hívja fel a figyelmet a szövetség főtotkára. Hangsúlyozta, hogy a sportminisztériumtól mindössze 50 000 lej támogatást kaptak a tornán való részvételre, egy világbajnok játékosnak kb. 1000 eurónyi összeg jut.

A keret egyik legismertebb tagja a nagypályás labdarúgó-válogatottban korábban többször is pályára lépő Alexandru Bourceanu, aki jelenleg klubszinten a galaci Ajax Dulcisimo játékosa. A sikernek részese volt a székelykeresztúri Klein László, illetve a kazahok elleni döntőben két gólt szerző, részben szintén magyar gyökerekkel rendelkező Marius Balogh is.

„Minden játékos kispályán kezdi el a labdarúgást gyerekkorban. Karrierjük vége fele visszatérhetnek erre a szintre, ahol kevesebb energiát kell kifejteniük a mezőnyben és itt is jó eredményeket érhetnek el akár nemzetközi szinten is. A minifutballnak nincs korhatára, mindenki addig űzheti, ameddig fizikailag bírja.” – világított rá a főtitkár arra, hogy a válogatott tagjai között több nagypályás szinten is eredményes labdarúgót találunk, akik karrierjük során szerzett rutinjukkal rengeteget tehetnek hozzá a csapat játékához.

A világbajnok román minifutball-válogatott kerete

Kapusok: Ionuț Neacșa, Dragoș Nițu, Klein László.
Mezőnyjátékosok: Vasile Pop, Mircea Popa, Andrei Balea, Mircea Ungur , Andrei Nemițanu , Vlad Mocanu, Bogdan Covaci, Andrei Ferik, Saron Chirică , Marius Balogh, Andrei Șumălan , Gabriel Dumitrașcu , Alex Borceanu.
Szakmai stáb: Virgil Bejenaru szövetségi kapitány, Klein László másodedző, Dan Ștefan Cojocaru menedzser.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?