Női kézilabda-vb: kiütéses román vereség Dánia ellen

Nem volt esélye Romániának megszorongatni Dániát Herningben, 39:23-as vereségét követően két pontot vihet magával a csapat a női kézilabda-világbajnokság középdöntőjébe. A mérkőzés gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt, a román nemzeti együttes csupán negyed óráig tudta tartani a lépést a házigazdával, a szünetben már tizenegy gólos volt a különbség, a második félidőben pedig még tovább nőtt.

Csupán négy meccset játszottak a svéd-norvég-dán közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság keddi játéknapján, hiszen már csak az A és az E csoport első körös meccsei voltak hátra a középdöntők előtt. Utóbbiban a románokra nehéz feladat várt, ugyanis Herningben a hazai pályán játszó, komoly erőt képviselő dán válogatott ellen léptek pályára.

Fotók forrása: a Román Kézilabda Szövetség Facebook-oldalaRománia első mérkőzését magabiztosan hozta Chile ellen, a második meccsen pedig Szerbiát tudta legyőzni remek játékkal, ezek után az volt a kérdés, Jasper Jensen csapatával szemben milyen teljesítményt tud nyújtani a válogatott. Dánia a szerbeket szoros mérkőzésen, négy góllal győzte le, Chile ellen viszont gálázott.

A csoport másik mérkőzésén korábban Szerbia 30:16-ra legyőzte Chilét, ezzel harmadikként bebiztosította szereplését a középdöntőben.

A mérkőzést az egész tornán remekül teljesítő Eliza Iulia Buceschi góljával kezdte a román csapat, viszont a dánok lendületesen reagáltak, Line Haugstedt góljával 4:1-re elhúztak, Florentin Perának már az ötödik percben időt kellett kérnie. A román szövetségi kapitány több magabiztosságot és szélsőjátékot kért játékosaitól.

Használt az időkérés a trikoloróknak, magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak, Seraficeanu harmadik góljával közelebb tudtak jönni a dánokhoz. Néhány perccel később Crina Elena Pintea is elkezdte a gólgyártást, 7:7-nél ismét egyenlő volt az állás.

Ezt követően a dánok ismét átvették az irányítást, a román kapuban viszont Ciucă elkezdett jól védeni, így egy ideig nem tudtak ellépni a piros mezesek. 10:8-as állásnál kettős emberhátrányba került Pera csapata, ezt az időszakot még jól átvészelte, később viszont egy újabb kiállítás már nagyobb különbséget eredményezett, a dánok el tudtak lépni hat góllal.

Ezen a ponton ismét időt kért Florentin Pera, türelemre intve játékosait, ami a támadások felépítését illeti. Valószínűleg úgy érezte a szövetségi kapitány, ekkora hátrányban kockáztatni kell, kapusát lehozva, hét a hat elleni játékkal igyekezett megtörni a dánok lendületét, ez a taktika viszont rosszul sült el, Mile Enggrob Hojlund góljával 20:10-re léptek el a házigazdák, a félidő végén Hansen is betalált, így 11 gól volt a különbség a szünetben.

A második félidőben a mérkőzés kimenetele már nem volt kérdés, a különbség és a végeredmény igen, a dánok továbbra sem kímélték a románokat, tizenhárom góllal léptek el tőlük. Egyre kevésbé lehetett izgalmasnak érezni a találkozót, ebben a helyzetben mindkét válogatott igyekezett a fiataloknak több játéklehetőséget adni.

Továbbra is rengeteg labdát adtak el a románok, a legtöbb hibát dán találat követte, Kristina Jörgensen szórta leginkább a találatokat a hazai csapatból, tíz gólig jutott. Román oldalon kevés pozitívumot lehet kiemelni a második játékrészből, az egyik ilyen a fiatal Diana Maria Lixăndroiu jó játéka, aki öt találatával a trikolorók legeredményesebb játékosa lett a találkozón.

Ahogy várható volt, az olló még inkább kinyílt a végére, 39:23-al zárult a mérkőzés. A szerbek elleni jó játékot és a mai súlyos vereséget egybevetve kérdéses, milyen teljesítményre lesz képes a román csapat Németország, Lengyelország és Japán ellen a középdöntő mérkőzésein.

Az A csoport mai mérkőzésein Szenegál jó második félidei játékkal tudta hét góllal megverni Kínát, ezzel eldőlt, hogy a svédek és a horvátok mellett ők is a magyarok ellenfelei lesznek a középdöntőben. Az említett két csapat a dán-román mérkőzéssel egyidőben játszott egymással Svédországban, hazai környezetben a skandinávok 22:15-re tudtak győzni.

Dánia – Románia 39:23 (21:10)

Herning (Dánia)

Vezette: Lah B., Sok D. (Szlovénia).

Jörgensen K. (10) , Östergaard T. (5), Frils E.(4), Hansen A-M. (4) Hansen A. (2), Hojlund M. (3), Iversen R (3)., Burgaard L. (2), Elver H.(2), Scaglione (2), Haugstedt L., Heindahl K., illetve Lixăndroiu D-M.(5), Seraficeanu S (3)., Ostase L.(3), Pintea C.–E. (3), Buceschi E.-I. (2), Badea A-D. (2), Dindiligan A. (2), Popa A. (2), Gogîrla A-M.

Szövetségi kapitányok: Jasper Jensen (Dánia), illetve Florentin Pera (Románia).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?