Női kézilabda-vb: sima magyar vereség Montenegrótól, távolabb kerültek az olimpiai álmok

Nem játszott jól Montenegró ellen, 24–18-ra kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a vébén, így csak két pontot vihet magával a középdöntőbe. Gólszegény első félidő után 10–7-es magyar vezetésnél vonultak szünetre a csapatok, a második játékrészben pedig közel negyed órára teljesen leállt Golovin Vlagyimir csapatának támadójátéka, így a montenegróiak könnyen tudtak fordítani.

Az első csoportkör végéhez közeledik a svéd-norvég-dán közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság, amelynek hétfői játéknapján a B csoportban Magyarország és Montenegró válogatottja mérkőzött meg egymással Helsingborgban.

A magyar nemzeti együttes első két csoportmérkőzésen hozta a kötelezőt, magabiztosan győzte le a paraguayi és a kameruni csapatot is, ezzel bebiztosította részvételét a középdöntőben, első igazán nagy téttel bíró találkozóját viszont hétfő este játszhatta.

Montenegró első két meccsén hasonló magabiztosággal győzte le a csoport két szerényebb képességű válogatottját, így a találkozó egyik fő kérdése az volt, ki vihet magával több pontot a középdöntőbe, ahol a horvátok és a svédek már biztosan a továbbjutók ellenfelei lesznek, valamint az A csoport harmadik helyezettje, Szenegál vagy Kína.

Fotó: MTI

A mérkőzést mindkét csapat kemény védekezéssel kezdte, az első tíz percben csupán hat gól született, a magyar válogatott csak a szélről tudott betalálni Győri-Lukács Viktória és Szöllősi-Shatzl Nadine révén. A montenegrói csapat szintén sokat hibázott támadásban, ezért kiegyenlített volt a játék képe.

Az agresszív belépők ellenére a dán játékvezetők nem kezdtek el túl korán kiállításokat osztogatni egyik oldalon sem. Marta Batinovics kapus hatékonyan tudta hárítani a nem túl előnyős helyzetből leadott magyar átlövéseket, így negyed óra után, 4–3-as montenegrói vezetésnél időt kellett kérnie Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánynak.

Simon Petra a következő támadás végén ki tudott egyenlíteni, egy újabb szélsőgóllal pedig először vette át a vezetést a mérkőzésen a magyar csapat. Ezt követően a montenegróiaknál következett egy hosszabb gólcsend, ennek ellenére továbbra sem maradtak le a vörös mezesek, a 22. percben 7–5-re vezetett Magyarország.

Idővel a játékvezetők elkezdték osztogatni a két perces kiállításokat mindkét oldalon, a játék képe viszont nem változott meg jelentősen. A magyar kapuban Böde-Bíró Blanka elkezdett jól védeni, hárításainak köszönhetően csapattársai három gólosra növelték az előnyt. Az első félidő utolsó gólját Klujber Katrin szerezte hétméteresből, így 10–7-es magyar vezetésnél jöhetett a szünet.

A második játékrész hasonló stílusban kezdődött, mint az első, a montenegrói Batinovics továbbra is kiválóan védett, Dijana Mugosa pedig büntetőből megszerezte a negyedik gólját is, így továbbra is szoros maradt a mérkőzés. A magyar csapat támadásban egyáltalán nem tudott fogást találni az ellenfél hálóőrén, így Popovics játékosai fordítottak az álláson, a 40. percben már ők vezettek 13–11-re.

Golovin újabb időkérése nem segített a válogatott játékán, továbbra is sorra maradtak ki a lehetőségek, végül Vámos Petra törte meg a negyed órához közelitő gól nélküli sorozatot. Ezt követően sem tudott magához térni a magyar válogatott, tíz perccel a mérkőzés vége előtt négy gólosra növelték előnyüket a montenegróiak.

Innen már nem volt visszaút a zöld mezeseknek, egyáltalán nem tudták csökkenteni a különbséget a következő percekben, a végén pedig még inkább elléptek Bojana Popovics játékosai, súlyos vereséget mérve ezzel a magyar csapatra, 24–18 lett a végeredmény. A mérkőzés legjobbja nem meglepő módon a kapus, Marta Batinovics lett. Ezzel eldőlt, hogy a magyar nemzeti együttes két pontot visz magával a középdöntőbe, a második félidőben mutatott játék pedig egyáltalán nem bizalomgerjesztő a folytatásra és az olimpiai selejtezővel kapcsolatban megfogalmazott célokra nézve.

A találkozóval egyidőben kezdődő mérkőzéseken Németország Lengyelországot, Hollandia pedig Csehországot győzte le komoly különbséggel. Korábban Japán 32 gólos győzelmet aratott Irán ellen, Argentína Kongót felülmúlva továbbjutott a középdöntőbe, Angola pedig 26–26-os döntetlent játszott Izlanddal, így a jobb gólkülönbség miatt az afrikai együttes lehet ott a következő körben.

Magyarország – Montenegró 18–24 (10–7)

Helsingborg (Svédország)

Vezette: M. Hansen, J. Madsen (Dánia)

Gólszerzők: Győri Lukács V. (3), Papp N. (3), Vámos P. (3), Simon P. (2), Juhász G. (2), Klujber K. (2),  Kuczora Cs., Schatzl N., Pásztor N. Simon P. (2), illetve D. Mugosa (8), T. Brnovics (7), I. Grbics (4), M. Pletikosics (4), I. Pavicsevics

Szövetségi kapitányok: Golovin Vlagyimir (Magyarország), Bojana Popovics (Montenegró)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?