banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Magyar–montenegrói – Rossi négy helyen változtatott

Marco Rossi szövetségi kapitány négy helyen változtatott a magyar labdarúgó-válogatott három nappal ezelőtti kezdőcsapatán, amelybe Balogh Botond, Bolla Bendegúz, Nagy Zsolt és Gazdag Dániel is bekerült a Montenegró elleni utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre. A találkozó előtt a magyar válogatott szervezett szurkolói tábora, a Carpathian Brigade felhívást tett közzé a Facebookon. Ismét különleges látványelemmel készülnek.

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető a kapuban – ahogy eddig a sorozat összes találkozóján – Dibusz Dénesnek szavazott bizalmat, előtte pedig Lang Ádám és Szalai Attila mellett ezúttal Balogh Botond szerepel majd a védelemben. A jobb szélen Bolla Bendegúz, a balon pedig az eltiltott Kerkez Milos helyett Nagy Zsolt futballozik, a rivális támadásait pedig szokás szerint Nagy Ádámnak és Styles Callumnak kell megszűrnie.

A támadó trióban Ádám Martin lesz az előre tolt ék, őt pedig a csapatkapitány Szoboszlai Dominik, valamint Gazdag Dániel segíti. A holland Danny Makkelie sípjelére a Puskás Arénában 15 órakor kezdődik a magyar-montenegrói mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít. A 11 találkozó óta veretlen és már biztos Eb-résztvevő nemzeti együttes döntetlennel bebiztosítaná a csoportelsőségét, mellyel december 2-án a második kalapból várhatja a hamburgi sorsolást.

A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata: Dibusz - Balogh, Lang, Szalai A. - Bolla, Nagy Á., Styles, Nagy Zs. - Gazdag, Szoboszlai – Ádám.

A találkozó előtt a magyar válogatott szervezett szurkolói tábora, a Carpathian Brigade felhívást tett közzé a Facebookon. A szurkolói csoport ismét egy különleges látványelemmel készül, amelyhez közleményében fogalmazott meg különböző kéréseket a meccsre kilátogató több ezer drukker felé.

Forrás: A Carpathian Brigade Facebook-oldala

Az ultrák azt kérik, hogy legkésőbb 14.35-ig mindenki foglalja el a helyét a stadionban.

Egy korábbi különlegesség a drukkerektől | Fotó: a Carpathian Brigade Facebook-oldala

Még a meccs kezdése előtt körülbelül tíz perccel fényshow lesz a Puskás Arénában, ez idő alatt az ultrák szektora sötétbe borul majd. Ekkor kell majd a székeken található fóliákat felfújni, áll az utasításban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?