A Kolozsvári CFR vezetői megköszönték Vasile Miriuță munkáját

A következő szezontól már nem Vasile Miriuță készíti fel a Kolozsvári CFR-t, a nagybányai labdarúgóedző szerződését felbontották a klub vezetői.

A CFR kedd délután közösségi oldalán búcsúzott el a vezetőedzőtől, akinek az utódja Dan Petrescu lesz az egyesületnél. „Ezúton szeretnénk megköszönni Vasilenek mindent, amit a csapattal elért, az elmúlt szezon kiváló eredményeit. Vezetésével a csapat negyedik lett, ami örömmel tölt el minket. A rájátszásba jutás egyike volt a célkitűzésünknek, ezt pedig „Tati” irányításával valósítottuk meg. A teljes vezetőség köszönetet mond a munkájáért és az eredményekért. Köszönünk mindent, „Tati”! – olvasható a Kolozsvári CFR hivatalos Facebook-oldalán.

Marian Băgăcean, a CFR új tulajdonosa korábban megerősítette posztján Iuliu Mureșan klubelnököt, ugyanakkor a menedzseri csapat három személlyel bővült, Răzvan Zamfir, Bogdan Mara és Marius Bilaşco – utóbbiak vették fel a kapcsolatot Dan Petrescuval, akit sajtóhírek szerint 800 ezer eurós fizetéssel csábítottak a klubhoz. A Kolozsvári CFR jövőre a BL-szereplést célozza meg a bajnokságban.

Kapcsolódók

Kimaradt?