BL-fizetéssel csábították Kolozsvárra a vasutasok Dan Petrescut?

Több román sportportál egybevágó információi szerint Dan Petrescu lesz a Kolozsvári CFR 1907 vezetőedzője a 2017-2018-as szezonban. A vasutas alakulat egyelőre nem erősítette meg hivatalosan, hogy menesztette Vasile Miriuțát. 

A Kolozsvári CFR 1907 kispadján történő esetleges változás mindenképpen összefüggésbe hozható azzal a ténnyel, hogy kedden a kolozsvári kereskedelmi törvényszék fizetőképesnek nyilvánította a vasutas alakulatot, amely két évig csődvédelem alatt működött. Változás azt követően állt be, hogy az új főrészvényes, Marian Băgăceanu tőkeinfúziójából kifizették a tartozásokat.

 

Az új tulajdonos megerősítette ugyan tisztségében a korábbi elnököt, Iuliu Mureșan, viszont három új személlyel bővítette a menedzseri csapatot: Răzvan Zamfir, Bogdan Mara és Marius Bilaşco. E két utóbbi vette fel a kapcsolatot az éppen csapatot kereső Dan Petrescuval. „Valóban tárgyalásokat folytatok a Kolozsvári CFR-rel, amely az egyetlen romániai csapat, amelyik megkeresett” – erősítette meg Dan Petrescu a Digisportnak.

A stiridepsort.ro úgy tudja, hogy a Vasile Miriuțát is tájékoztatták már arról, hogy nem tartanak igényt a továbbiakban a szolgálataira, Dan Petrescut pedig a jövő hét elején mutatják be a sajtónak Kolozsváron.

A digisport.ro úgy tudja, hogy Dan Petrescu 800 ezer eurót keres majd Kolozsváron, ami tizenhatszor több, mint amennyit Vasile Miriuță kapott (50 ezer euró) az épp lejárt szezonban. 

Dan Petrescu 2009-ben bajnoki címet szerzett az Unirea Urziceni csapatával, majdkülföldön edzősködött. Megfordult többek között a Wisla Krakkó, Kuban Krasznodar, Dinamo Moszkva és a kínai JS Suning kispadján. 

Kapcsolódók

Kimaradt?