Hagi varázslata, elperecelt a FCSB – szezonértékelő

Izgalmas, a végsőkig kiélezett küzdelem után szombaton este az FC Viitorul győzelmével zárult a román labdarúgó-élvonal 2016/17-es szezonjának felsőházi rájátszása. Az alábbiakban a playoffban szerepelt hat klub teljesítményét vesézzük ki.

Bajnok: FC Viitorul – így is lehet

A konstancai csapat fiatal kerettel, részben saját nevelésű játékosokkal ért a csúcsra, 2009 óta íródó története során először. A klub azzal büszkélkedik, hogy a teljes játékoskeret átlagéletkora 22,2 év, de tegyük hozzá, a húzóemberek javarésze ennél azért idősebb. A Hagi-csapat – néhány korábbi bajnokkal ellentétben (CFR vagy Astra Giurgiu például) – román játékosokra építkezve nyerte meg a bajnokságot. A keretben mindössze két idegenlégióst találunk, a francia hátvédet, Kévin Bolit, valamint egy Barca-nevelést Daniel López személyében.

A Viitorul eredményeit pásztázva, szembetűnő, hogy a konstancaiak rendszerint szoros meccseket játszottak, egy-két kivételtől eltekintve nem arattak három-, vagy ennél többgólos győzelmeket, de nem is szaladtak bele nagy vereségekbe. A kiegyensúlyozott teljesítmény aztán egy kis szerencsével párosult. Az utólag sorsdöntőnek nevezhető, március 18-i Steaua elleni hazai meccsen a Viitorul a 17. perctől emberelőnyben szerepelt, ennek köszönhetően is nyert viszonylag simán, 3:1-re.

Minden bizonnyal az is a Viitorul malmára hajtotta a vizet, hogy a csapat nyugodtan végezhette dolgát, Gheorghe Hagin és fiain közel sem volt olyan médianyomás, mint a rivális bukaresti klubokon. Összességében remek szezont futott az Ovidiuban székelő együttes, a bajnoki cím váratlan megszerzésénél már csak az lenne szenzációsabb, ha nyáron bejutnának az UEFA Bajnokok Ligája csoportkörébe.

A nagy vesztes: Steaua, aka. FCSB

A Steauából FCSB-vé lett bukaresti egyesültet előbb nevét, majd a bajnokságot is elveszítette a 2016/17-es idényben. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (TAS) aligha változtatja meg utólag a bajnokság végső sorrendjét, a Steauának akárhogy is nézzük, minimális esélye van jogi úton megnyerni a bajnoki címet.

Tény: a rájátszásban a FCSB győzött a legtöbb alkalommal, illetve a piros-kékek produkálták a legjobb gólarányt (15:7), mindez viszont kevésnek bizonyult. A playoff hatodik fordulójában a favoritok még három ponttal vezettek a Viitorul előtt, a Dinamo hátránya pedig öt egység volt. Laurențiu Reghecampf arra készült, hogy a legfőbb vetélytársak elleni meccseken eldönti a bajnokságot, de a két fontos találkozóból egyiket sem tudták megnyerni a piros-kékek: a Viitorullal ikszeltek, a Dinamótól pedig kikaptak a derbin.

Most a hírek szerint nagytakarítás következik a klubnál, több játékosától is megválik Becali, aki elfogyaszthat egy újabb edzőt: a távozó Laurențiu Reghecampfot a Steaua korábbi gólvágója, Nicolae Dică váltotta. A FSCB szezonját az menthetné meg, ha a csapat felkerülne a BL főtáblájára, ami rendkívül nehéz feladatnak ígérkezik már csak azért is, mert várhatóan nem a bajnokcsapatok ágán csatlakoznak a selejtezőhöz.

A Dinamónak az Európa Liga jutott

A teljes mezőny egyik legkiszámíthatatlanabb csapata idén a Dinamo volt. A piros-fehérek nehezen jutottak be a rájátszásba, csak az alapszakasz utolsó fordulójában tudták kipipálni az elsődleges célkitűzést. Aztán a rájátszást két döntetlennel és egy vereséggel kezdték, ekkor kevesen gondolták volna, hogy Cosmin Contra legénysége feltámad a hajrára. Pedig így történt, a Dinamo az utolsó körig versenyben volt a bajnoki címért, végül a harmadik hellyel és az ezzel járó Európa Liga-selejtezővel kellett beérnie.

A vezetőség részéről elképesztően jó döntésnek bizonyult Ioan Andone lecserélése, a tapasztalt tréner korábban öt trófeát is nyert a Dinamónál, ezúttal viszont irányítása mellett akadozott a csapat játéka. Contra kinevezése után egy csapásra megváltozott minden, a csapat elkezdte szállítani a jó eredményeket és a pontokat, a drukkereknek pedig külön öröm volt megtapasztalni, hogy az örök rivális Steaua számításait sikerült keresztülhúzni a két csapat legutóbbi, egymás elleni rangadóján. Győztes gól a 95. percben, éppen a nagy rivális ellen – kell ennél több egy drukkernek?

Ebben bizony több volt, negyedik lett a CFR

Bőle Lukács, a CSM Poli Iași magyar légiósa még a télen nyilatkozta a Maszolnak, hogy a mezőnyből a Kolozsvári CFR játssza a legjobb focit. Ha nincs a szezon eleji büntetés, plusz hat ponttal a kolozsváriak a második helyre futottak volna be az alapszakasz végén, éppen a Viitorul és a FCSB közé. Az alapszakaszban ráadásul a CFR-nek volt a legtöbb rúgott és az egyik legkevesebb kapott gólja, nem véletlenül beszélt több szakértő bajnokesélyesként Vasile Miriuță együtteséről.

Az új befektető érkezésének hírére a rajongók kezdhettek reménykedni, hogy végre rendeződik a „vasutasok” anyagi helyzete, jövőre pedig újból európai kupameccsekért lehet megmászni a Fellegvárat. A klubot azonban csapásként érte a kolozsvári törvényszék azon híre, miszerint az egyesület fizetésképtelenségi eljárás alatt marad. A játékosok valószínűleg emiatt is veszítették el motivációjukat a szezon végére, bár a csapatból a rájátszásban ettől függetlenül is hiányzott az átütő erő, amivel bajnokságot lehetett volna nyerni.

Bajnokból kupagyőztessé válhat az Astra

A szezon eleji találgatások még arról szóltak, hogy a bajnoki elsőségért hármas versenyfutás várható a Steaua, a Dinamo és az Astra Giurgiu között. A Dinamo némiképp igazolta favoritstátuszát, viszont a Marius Șumudică által irányított Astra a szezon egyik nagy csalódása. Már ami a bajnokságot illeti, hiszen az Európa Ligában egész jó sorozata volt a román bajnoknak, amely nagy esélyesként várja a Románia Kupa döntőjét.

​Az Astra temesvári visszavágója az elődöntőben már csak formalitás, hiszen otthon 4–1-re nyertek, míg a másik ágon az FC Voluntari és a CS U Craiova meccsel a döntőbe kerülésért. A Craiova elveszítette az odavágót, Gheorghe Mulțescunak nagy kudarc lenne, ha csapata kiesne a legjobb négy között. A bajnokságban a Craiova szépen menetelt az alapszakasz során, de a rájátszásra elfogyott a Dolj megyei alakulat.

Kapcsolódók

Kimaradt?