Liga 1: kolozsvári sikerével első a Dinamo

A Dinamo labdarúgócsapata háromgólos sikert aratott szombat este a Kolozsvári CFR pályáján a román bajnokság rájátszásának utolsó előtti fordulójában. Pillanatnyilag Cosmin Contra legénysége vezeti a tabellát, a Viitorul vasárnap, a FCSB hétfőn játszik.

A kolozsvári mérkőzés első góljára az 50. percig kellett várni, ekkor Steliano Filip használta ki Alexandru Marc óriási hibáját. A hazaiak kapusa Antun Palic beadását nem tudta megszelídíteni, a kapitális tévedésből pedig könnyed gólt kaptak a „vasutasok”.

Kevéssel a hosszabbítás előtt Sergiu Hanca fordult le látványos mozdulattal védőjéről, és pontos befejezéssel növelte a vendégek előnyét. A ráadásban a nemrég beállt Taer Bauab harcolt ki büntetőt, ezt egy másik cserejátékos, a téli átigazolási időszakban a CFR-rel is hírbe hozott Claudiu Bumba váltotta gólra (0–3).

A legvégére maradt még egy piros lap, Tiago Lopes reklamálásért kapta meg második sárgáját.

A Dr. Constantin Rădulescu Stadion kapu mögötti lelátójának alsó része teljesen megtelt szurkolókkal. A bukaresti csapatot a kolozsvári kiszállásra elkísérők összefogtak a helyi Universitatea labdarúgóklub drukkereivel és közösen bíztatták a piros-fehéreket, ugyanakkor a jelenleg negyedosztályú Kolozsvári U-t is éltették a mérkőzés alatt.

A magyarellenes megnyilvánulások sem maradtak el, a clujust.ro beszámolója szerint a Dinamo és az U szurkolóinak egy csoportja magyargyalázó sorokat énekelt útban a stadion felé. Ugyanezek a személyek nagy felfordulást hagytak maguk után az egyik Hegyvölgy utcai kocsma előtt.

Román labdarúgó I. osztály, rájátszás, 9. forduló

Kolozsvári CFR–Dinamo București 0–3 (0–0)
gólok: Steliano Filip (50.), Sergiu Hanca (87.), Claudiu Bumba (90+7., büntetőből)
kiállítva: Tiago Lopes (90+7.) – a hazaiaktól
CFR: Alexandru Marc – Camora, Andrei Mureșan, Ionuț Larie, Tiago Lopes – Ciprian Deac, Laurențiu Rus (Filipe Nascimento 88.) – Bryan Nouvier, Billel Omrani, Alexandru Păun (Cosmin Sârbu 74.) – Cristian Bud (Liviu Antal, 80.). Vezetőedző: Vasile Miriuță.
​Dinamo: Jaime Penedo – Steliano Filip, Claude Dielna, Ionuț Nedelcaru, Romera – Azer Busuladzics, May Mahlangu – Dan Nistor, Sergiu Hanca (Claudiu Bumba, 88.), Antun Palic (Taer Bauab 89.) – Adam Nemec (Rivaldinho 89.). Vezetőedző: Cosmin Contra.

További program
Vasárnap, 21:15: CS Universitatea Craiova–FC Viitorul
​Hétfő, 20.30: Astra Giurgiu–FCSB

Pillanatnyi állás a felsőházban: 1. Dinamo 39 pont, 2. FCSB 38 pont, 3. FC Viitorul 38 pont, 4. Kolozsvári CFR 33 pont, 5. CS Universitatea Craiova 31 pont, 6. Astra Giurgiu 26 pont.

Címlapfotó: digisport.ro

Kapcsolódók

Kimaradt?