Djokovic történelmet írt a Roland Garroson

A világelső Novak Djokovic nyerte meg a 115. francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a vasárnapi döntőben 3:6, 6:1, 6:2, 6:4-re legyőzte a brit Andy Murrayt.

A vasárnapi finálé előtt már biztos volt, hogy új bajnokot avatnak a Roland Garroson, ugyanis Djokovic eddig mindhárom eddigi döntőjét elvesztette, az egy héttel idősebb Murray pedig először jutott el a fináléig. A két 29 éves játékos formájáról sokat elárul, hogy az előző két kiemelt salakos tornán ők vívták a döntőt: Madridban az idei ötödik versenyét nyerő Djokovic, Rómában pedig Murray ünnepelhetett (2016-ban először). A szerb 23/10-re vezetett kettejük különmérlegében, és a skót ellen szólt, hogy az idei Garroson eddig öt órával többet töltött a pályán, mint ellenfele.

A világelső - akinek már csak a párizsi trófea hiányzott GS-gyűjteményéből - néhány szenzációs rövidítéssel rögtön „semmire” elvette riválisa adogatását, csakhogy Murray azonnal vissza is vette azt. A sorozatban harmadik brékre már nem jött válasz, az olimpiai címvédő skót 4:1-re elhúzott, és 6:3-ra hozta a 45 perces szettet.

A folytatásban Djokovic 2:0-ra meglépett, sőt, két labdája volt a 4:0-hoz, ám Murray az ötödik ászával ekkor még hozta a szerváját. A szerb ettől függetlenül magára talált, egyre koncentráltabban ütött, ismét elvette elbizonytalanodó ellenfele adogatását, és 33 perc alatt kiegyenlített.

A harmadik szett elején megint a világelső brékelt, a keveset vállaló brit játéka pedig egyre inkább szétesett, 1:4-nél - egy kilencperces gémben - három bréklabdát is elpuskázott. A játszma 44 perc alatt simán Djokovicé lett, és a negyedik felvonás is azzal indult, hogy Murray elbukta az adogatását. Innentől már nem volt kétséges a döntő kimenetele, a szerb magabiztosan győzött, Murray pedig a nyolcadik GS-fináléjában hatodszor maradt alul. A találkozó 3 óra 3 percig tartott.

Djokovic a 12. Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be a Roland Garroson, és pályafutása 65. tornáját nyerte. Ő lett az amerikai Don Budge és ausztrál Rod Laver után harmadik férfi teniszező a sportág történetében, aki sorozatban négy GS-versenyen győzött. Egyben sajátos rekordot állított fel azzal, hogy 12 alkalom kellett neki Párizsban, hogy megszerezze a Muskétások Kupáját.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?