Liga 1: nyert, és tovább küzdhet koronájáért a koronavírustól megszabadult Kolozsvári CFR

Tíz „kalandos” nap után lépett ismét pályára a Kolozsvári CFR a labdarúgó Liga 1 felsőházi rájátszásában. A vasutasok Ciprian Deac büntetőjével 1-0-ra legyőzték a FC Botosani csapatát és életben tartották címvédési esélyeiket. 

Mint arról beszámoltunk, a vasutasok július 18-án, szombaton délelőtt, pár órával a FCSB elleni bukaresti mérkőzés előtt kapták a hírt, hogy Alexandru Paun koronavírustesztje pozitív lett. A Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) azonnal lefújta a mérkőzést, a következő napokban pedig a CFR kisebb-nagyobb csoportokban jelentette be az újabb és újabb „fertőzötteket”. A végső lista 26-ra nőtt, de ahogy a csapat visszaért Kolozsvárra és két megismételt teszt is negatív eredményt mutatott ki a keret zöménél, a LPF kedd estére kiírta vasárnapról elmaradt FC Botosani elleni összecsapást. A vasutasok kemény hat nap elé néznek, a keddi Botosani ellni mérkőzés után pénteken a FCSB-vel, jövő hétfőn pedig a legnagyobb rivális, CSU Craiovával csapnak össze idegenben.

Nem tudni, hogy a koronavírusos „fake news”, vagy a késői kezdés miatt, de még az engedélyezettnél is kevesebben látogattak ki a fellegvári Constantin Radulescu stadionba: a koronavírus terjedése elleni rendelkezések szerint 10 újságíró nézheti meg a Liga 1-es mérkőzéseket a helyszínen, ehhez képest a Botosani elleni összecsapásra csak a kvóta felére volt jelentkező Kolozsváron.

Az összecsapás egy nagy Rondón helyzettel indult, aztán "leült mérkőzés". Ennek a magyarázata elsősorban az elmúlt tíz nap eseményeiben keresendő, ebben az időszakban a vasutasok a FRF mogosoaiai edzőközpontjában, majd egy kolozsvári szállodában voltak elzárva karanténban. Edzésről, átmozgásról szó se lehetett, így mondhatni, hogy a CFR játékosai menet közben vették fel az "utazási sebességet".

A CFR a 41. percben szerezte meg a vezetést Deac révén, amikor a kolozsváriak irányítója kíméletlenül bevágta azt a büntetőt, amit Marius Avram játékvezető azt követően ítélt meg, hogy Harut lerántotta a Fica helyére beállított Pereirát. 

A második félidőt a vendégek kezdték jobban, de aztán ismét kijött a tudásbeli és motiváltságbeli különbség a két csapat között. Ez utóbbi tekintetben a bukovinaiak számára akkor "ért véget" a bajnokság, amikor a FCSB megnyerte a Román Kupát és ezzel bizonyossá vált, hogy a Botosani neve is ott lesz az Európa-liga selejtezőinek sorsolásakor. 

Ezzel a sikerével a CFR 43-ra növelte pontjai számát és felzárkózott a 44 pontos listavezető CSU Craiova mögé. 

Kolozsvári CFR-FC Botosani 1-0 (Deac 41. perc)
Constantin Radulescu stadion: zárt kapus
Kolozsvári CFR: Arlauskis – Szusics, Burca, Vinicius, Camora – Deac, Bordeianu, Chipciu – Costache, Rondon, Fica. Vezetőedző: Valeriu Bordeanu
FC Botosani: Pap – Harut, Chindis, Seroni, Tiganasu – Rodriguez, Papa, Askovszki, Cimpanu, Ofosu – Dugandzic. Vezetőedző: Marius Croitoru 

Kapcsolódók

Kimaradt?