Szabó Norbert velodromos, többszörös országos bajnok, első romániai pályakerékpározóként indulási jogot szerzett a Világkupa-sorozatra. A Sepsi–SIC 26 éves biciklise ezzel beírta magát a sportág hazai történelmébe, ugyanis eddig még egyetlen romániai kerékpáros sem szerezte meg a versenyzési jogot a világ elitcsoportjában. A biciklissel a kezdetekről és a velodromosok életviteléről beszégettünk.

Hogyan kerültél kapcsolatba a sporttal?

Már gyerekkoromtól nagyon szerettem biciklizni, a tömbházak körül és máshol is száguldoztam. Az első versenyekre édesapámmal mentem. A mai napig emlékszem, a Szentgyörgy Napok alkalmával bicikliversenyt tartottak a motokrossz pályán, és oda vitt el. Az elején nem is akartam menni, mert féltem, pedig jól bicikliztem. Ott indult el valami bennem. Ekkor olyan tíz éves voltam talán. Ezután jött több helyi sportesemény, majd olyan 13 évesen kezdtem nagyobb versenyekre járni, már országos szinten, de ekkor még édesapán hajtására. Annyira nem élveztem, de azért mentem, mert vitt ő.

Mikor kezdted el megszeretni a biciklizést?

Amikor kamaszodni kezdtem, jött egy nagyobb kihagyás. Akkor kezdtem el lázadozni, hogy nem megyek versenyekre, inkább tekergek. Majd olyan 16 évesen tértem vissza, akkor már nem biciklizni, hanem triatlonozni. Ott már volt motiváció bennem, és én is szerettem az edzések és versenyek érzését. De hamar elegem lett a triatlonokból, mert nem találtam meg bennük önmagam.

Miért volt ez, mit éreztél?

Háromfajta sportot űztél egyszerre, de igazából úgy láttam, hogy egyiket sem komolyan. Azt mondtam magamnak, hogy én biciklivel kezdtem, úgyhogy azzal is maradok, és kerékpáros leszek. Ekkor nekiálltam biciklizi, és országúti biciklis lettem a Dinamónál, Bukarestben. Ott kezdtem el a nemzetközi versenyzést komolyabban, és ott nyertem az első országos bajnoki címet kerékpárosként 2013-ban. Versenyeztem párhuzamosan országúti kerékpárt meg velodromot. 2016 végére jutottam el oda, hogy az országútiból is kezdett elegem lenni, mert az egy olyan sport, hogy ha nincs kellő csapat mögötted, akkor nem tudsz nyerni. És ezt egyszerűen nem tudtam összerakni.

Miért, mi hiányzott ahhoz?

Nem találtam egyetlen olyan csapatot sem, amelyben lássak potenciált, hogy annak tagjaként fel fogok tudni jutni a világ élvonalába. Amúgy mindig ez volt a beállítottságom, s szerintem amit elértem ennek köszönhetem, hogy nem elégszem meg sem az országos bajnoksággal, sem a Balkán-bajnoksággal, mindig a világszínvonalat céloztam meg. Még most is sokaknak túl elrugaszkodott célnak tűnhetnek a vágyaim, de azt gondolom, hogyha most hátradőlnék és megelégednék, akkor onnan nem lenne tovább út felfele.

Hogyan kell elképzelni egy velodromos edzéstervét?

Az edzéstervet úgy kell elképzelni, hogy megvan egy éves ciklus, amiben be vannak jelölve a fontosabb versenyek. Az éves cikluson belül vannak hónapos ciklusok, amelyek hónapról hónapra változnak, viszont minden hónapban a hetes ciklusok ugyanolyanok. Egy hétnyi edzés, ami megismétlődik négyszer, maximum hatszor. Minden héten van két-három kondiedzés, amely során nagyrészt a lábat, a farizmokat és a derekat erősítjük. Ezen kívül van három-négy specifikus edzés pályasprintre, és még három edzés országúti biciklivel, hogy kicsit forogjanak a lábak, de ezek csak lazító edzések.

Mivel a bukaresti velodrom pálya elég régi, és nem felel meg a mostani standardoknak, hol szoktál gyakorolni?

Én edzettem régebb is és most is azon a pályán, használható, viszont mivel régi pálya, négyszáz méteres, mi pedig 250 méteres pályákon versenyzünk, úgyhogy legtöbbször Bulgáriában edzek. Megcsinálom a felkészülési blokk egy részét itthon, majd fontosabb versenyek előtt elmegyek edzőtáborba két hétre Bulgáriába, és onnan repülük a versenyre. Télen is megpróbálok minél több időt ott tölteni, ugyanis ezt a sportot nem lehet hidegben csinálni, mivel ha az izmok nem tudnak felmelegedni az üzemi hőmérsékletükre, akkor nem úgy működnek, ahogy kell.

Mennyire terhel meg a többórás utazás a versenyhelyszínek között?

Jól bírom az utazásokat, mert fiatal vagyok, viszont egy idő után én is érzem, hogy felhalmozódnak. Mostmár mindenki úgy próbálja megoldani, hogy minél kevesebb utazási nap legyen egy évben. Ez a baj Bulgáriával is, hogy nem érzed a fáradtságot, de a szezon végére felgyűl.

Gondolkoztál azon, hogy elköltözz emiatt?

Igen, gondolkoztam is, és kaptam is nagyon jó ajánlatokat Hollandiában meg Belgiumban, csak én az a nagyon dilló lokálpatrióta vagyok, aki két hetet elvagyok itthonról, s a harmadik hétben már a könnyem szökik ki, úgy hiányzik az otthonom. Sokszor elutazom három-négy hétre, de amikor hazaérek és beérek a városba, egy olyan furcsa érzés kap el, mintha minden tökéletes lenne, és nem is léteznének problémák. Annyira eufórikus érzés, hogy hihetetlen. Ez a típus vagyok, úgyhogy ezért nem nagyon tudnék elköltözni. Ezért nem is mentem messze egyetemre, Brassóban végeztem erdészmérnökin.

És dolgoztál a szakmádban?

Igen, 2016 végén, amikor abbahagytam az országútizást, igazából abbahagytam a biciklizést teljesen. És elmentem dolgozni. Labormérnökként kezdtem el dolgozni az Autolivnél. Dolgoztam egy hónapot, ami nagyon vagány volt, míg megtanultam mindent, viszont a második hónapban már úgy meguntam, hogy azt mondtam a kiértékelőn, hogy a második hónaptól én nem jövök. Eldöntöttem, hogy inkább visszamegyek biciklizni, amennyi pénzért, annyiért.

Hány éves korig biciklizhetsz versenyszinten?

A példák azt mutatják, hogy akár 36 éves korodig is bírod, vannak, akik akkor még a toppon vannak, ezért én a karrieremet 2028–ig tervezem. Szóval a Los Angeles-i olimpián szeretnék visszavonulni. Úgy gondolom, hogy mindenképpen bennem van még két olimpiai ciklus, Párizs és Los Angeles. Los Angeles több szempontból is szép, ugyanis a legnagyobb példaképem, Szabó Katalin is ott nyerte a négy olimpiai aranyérmét. Nagyon jó kapcsolatban is vagyunk, és hihetetlen dolog lenne, ha ott én is jót alakítanék.

Hogyan kerültél kapcsolatba vele?

Mindketten zágoniak vagyunk, de a pontos körülményekre már nem emlékszem, hogy hogyan is találkoztunk. Viszont egy jó ideje már tartjuk a kapcsolatot. Hihetetlen személyiség, minden szempontból példaképem. A szerénységével, azzal, hogyha egy átlag emberrel szóbaáll vele, meg nem mondanád, hogy mekkora dolgokat ért el az életében. Meg a céltudatosságával is, ahogyan edzett. Ugyanakkor megerősítést is ad, hogy jó a genetika, amit örököltem onnan Zágonból.

Mennyire agresszív a pályakerékpár? Mert kívülről úgy tűnik, hogy nagyon veszélyes, közel vannak egymáshoz a biciklisták és nehéz előzni is.

Ez test test elleni küzdelem, tulajdonképpen küzdősport bicikliken. Senki nem fogja csak úgy átadni a helyét. Nagyon meg kell küzdeni, s nagyon tökösön be kell menni, amikor látsz egy kis rést, vállalva a rizikót, lehet, hogy elesel. Mert ha nem próbálod meg, akkor biztos, hogy nem nyersz. Aki pedig pozíciót fogott, védi azt, ha kell könyökkel is. Ezt biztonságérzetből is teszi, nem azért, hogy feltétlenül a másikat akadályozza. Mindenképpen ez egy gladiátorsport, mert itt mindenki, aki részt vesz, fel van készülve arra, hogy lehet nagy esés lesz belőle. Emellett taktikai sport is, nem biztos, hogy a leggyorsabb nyer, hanem a legokosabb. 

Milyen stratégiák vannak, hogyan lehet kijátszani a többieket? Az elején kell jó pozíciót felvenni, vagy esetleg a végén begyorsítani?

Annyira bonyolult, hogy borzasztó nehéz lenne elmagyarázni. Ahol most edzek, a Sepsi-SIC-nél van két társam, akiknek már egy éve magyarázom edzésről edzésre a taktikákat, de még most sem értünk a végére. Ezt folyamatosan tanulja az ember, nagyon sok taktika van. De vannak alap dolgok, például az, hogy hogyan lehet előnyt szerezni szélárnyékból. Ha valaki hamarabb indít, és te közvetlenül mögötte kerekezel, ő vágja neked a szelet, s az nagyon sok energianyereség. Az átlagember nem tudja elképzelni, de a biciklin nagyon érződik. Egy másik dolog, hogy ha például elől vagy, meg tudod csinálni azt, hogy későn kezdd meg a sprintet, mert akkor a hátsó hiába gyorsabb, meg jobb a robbanékonysága, de nem lesz elég ideje kikerülni, mert nagyobb ívet kell tekerjen másfél-két méterrel. Ezenkívül nagyon ki lehet használni a pálya ívét is.

Hogy néz ki az idei programterved?

Az edzéseket január hatodikán kezdtem el, és év közben elmegyek néhány versenyre, olyanokra, amelyeken nem fogok csúcsformát hozni, hanem csak pontokat szerezni megyek, hogy újra bejuthassak a Világkupa-sorozatra. A csúcsformát csak télire fogjuk időzíteni, mivel az a főszezon számunkra. Akkor van öt vagy hat világkupa forduló, majd a szezont a világbajnokság zárja. Ha a fejlődésem csak feleakkora lesz, mint tavalyról idénre, akkor nagyon elégedett leszek.

Kikkel készült?

Egy edző már nem elég, egy sportolóval legalább három–négy ember dolgozik. Mindenki nagyon jól érti a saját területét, de csak azt. Az edzőmet José Escuredonak hívják, aki profi sportolóként is sokat tett le az asztalra. A '90-es évek végén világcsúcstartó volt, 2004-ben az athéni olimpián ezüstérmet szerzett, megtiszteltetés, hogy vele dolgozhatok. Nagyon sokat fejlődtem azóta, hogy a keze alá kerültem.

Hogyan találkoztál vele?

Egy nagyon jó barátomon keresztül, aki szintén versenyző. Tudta, hogy milyen körülmények között készülök, nincs edzőm, és mégis egészen ügyesen versenyzek. Mondtam, hogy nincs sok pénzem edzőre, így beajánlott az övének, hátha felfigyel rám, és az árból is lefarag kicsit. Így is lett, José Escuredo nagyon jó ember, rengeteget köszönhetek neki. Ezenkívül itthon van preparátorom, mentál couchom, sportpszichológusom és sportorvosom, viszont én másokkal ellentétben csak néha konzultálok velük. Velem folyamatosan csak a preparátorom meg az edzőtársaim vannak.

Van egy speciális diéta, amit be kell tarts?

Igen, mert a mi sportunk olyan, ahol egészen nagy izomtömeg kell rajtad legyen. Ezt fenn kell tartsd, és annyit kell egyél, hogy ne is menjen le rólad, viszont fölöslegbe se menjen. Ez nagyon összetett, és az étkezésre én borzasztóan odafigyelek.

Ha már mindent elértél, akkor mi fog motiválni?

Valószínűleg semmi. Érettség kérdése, hogy az ember eljusson oda, hogy ha elérte a céljait, akkor tovább tudjon lépni. Az élet nem csak pályabiciklizésből áll, úgyhogy ha a céljaimat sikerülne elérni Párizsban, az is megtörténhet, hogy visszavonulnék harminc évesen. Most, amíg csinálom, fanatikusa vagyok ennek, de szerintem nekem nem lesz gond, hogy továbblépjek a sport utáni életbe.

Mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnék ezt a sportot elkezdeni?

Azt szoktam mondani a társaimnak, ne engedjék, hogy az idő potyára elteljen. Mert nagyon gyorsan pörögnek az évek. Én is úgy vagyok még most is, hogy visszatekintek, és mindig azt mondom, miért nem edzettem akkor jobban. Azt mondom nekik is, hogy csináljunk minden edzésből egy eseményt, ne teljen csak úgy el. S ez gondolom kivetíthető az élet minden részére, s akkor a végén pontot tehetünk, és azt mondhatjuk, hogy jól csináltuk.