Tour de France: elszállt két topsprinter

Mark Cavendish sérülés miatt feladta a Tour de France országúti kerékpáros viadalt. A keddi balesetért felelős Peter Sagant kizárták a versenyből.

Mark Cavendisht a negyedik szakasz hajrájában könyökével a kordonnak lökte a világbajnok és hétfőn győztes Peter Sagan. A szlovák kerékpárost, a legutóbbi öt esztendő pontversenyének győztesét a zsűri előbb harminc másodperces büntetéssel sújtotta, majd később kizárta.

A brit kerekesen ketten átestek, köztük a szintén kiváló sprinternek számító német John Degenkolb. A későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy a brit versenyző csonttörést szenvedett a jobb vállában.

A szakaszgyőzelmeket tekintve az aktívak közül Cavendish a legeredményesebb a Touron harminc elsőséggel, és már nem állt messze attól sem, hogy minden idők legjobbja legyen e tekintetben, azaz utolérje a 60-as, 70-es évek kiemelkedő alakját, a francia körversenyen 34 szakaszsikert arató belga Eddy Merckxet.

Az idei Tour de France negyedik szakaszát (Mondorf-les-Bains és Vittel között) a francia Arnaud Démare (FDJ) nyerte Alexander Kristoff (norvég, Team Katusha–Alpecin) és André Greipel (német, Lotto–Soudal) előtt.

A sárga trikót az ötödik szakaszon is a Team Sky walesi versenyzője, Geraint Thomas viselheti. Szerdán a kerékpározók 160,5 kilométert tesznek meg Vittel és La Planche des Belles Filles között. A szakasz hegyi befutóval végződik.

Kapcsolódók

Kimaradt?