Babele, ma Ozerne néven Ukrajna Odessza régiójában, nem ukrán történetként kezdődött, és nem is egyszerű határ menti falu: román többségű dél-besszarábiai település, amely körül többször változott az államhatár.

Amikor Eugen Tomac az Antena 3 CNN műsorában arról beszélt, hogy gyerekként gyűlölettel nézte a Romániától elválasztó szögesdrótot, nem pusztán személyes emléket idézett fel, hanem egy egész térség huszadik századi tragédiáját sűrítette néhány mondatba. A román politikában most sokan azt mérlegelik, hogy a miniszterelnök-jelöltnek van-e elég parlamenti támogatása, mennyire technokrata a készülő kormánya, vagy milyen viszonyban áll Nicușor Dan államfővel. Van azonban egy másik, mélyebb rétege is a történetnek: az a falu és az a vidék, ahonnan Tomac származik, sokkal többet mond Románia keleti határáról, mint amennyit a bukaresti pártviták első pillantásra látni engednek.

Tomac egy Babele faluban született, a mai ukrajnai Odesa régió Izmail körzetében, Dél-Besszarábiában. A település ukrán neve Ozerne, oroszul Oziornoe, a román történeti emlékezetben viszont Babele maradt. Nem mellékes részlet, hogy nem egy románul már alig beszélő, szórványosodott faluról van szó: a 2001-es ukrajnai népszámlálási adatok szerint a település lakosságának túlnyomó többsége román anyanyelvű volt, a román nyelv aránya meghaladta a kilencven százalékot. Ezért különösen hamis az a leegyszerűsítő címkézés, amit az AUR használ és amely Tomacot pusztán az alapján próbálja „ukránként” beállítani, hogy a mai államhatárok szerint Ukrajna területén született.

Babele körül valóban mozogtak a határok, de nem úgy, ahogy azt a napi nacionalista politikai gúnyolódás sugallja. Dél-Besszarábia, vagyis a Budzsák vidéke évszázadokon át birodalmi ütközőzóna volt, ahol oszmán, orosz, román és később szovjet hatalmi logikák váltották egymást. A térség 1812 után az Orosz Birodalomhoz került, majd az 1856-os párizsi béke után Dél-Besszarábia egy része visszakerült Moldvához, később Romániához, hogy aztán 1878-ban ismét Oroszországhoz csatolják. Az első világháború és az orosz birodalom összeomlása után Besszarábia 1918-ban egyesült Romániával, így Babele és környéke is a román állam része lett. A két világháború között a térség Izmail megyéhez tartozott, a falut pedig egy időben General Alexandru Averescu néven is emlegették.

A döntő törést 1940 hozta

A Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradékának árnyékában a Szovjetunió ultimátumot intézett Romániához, majd megszállta Besszarábiát és Észak-Bukovinát. Ami Bukarestből nézve területvesztés volt, az a helyiek számára egyik napról a másikra identitásváltási kényszerré vált. Tomac nagyapjainak nem kellett sehová költözniük ahhoz, hogy más állam polgárai legyenek: a határ ment át rajtuk. Ezt a mondatot az erdélyi magyar olvasó különösen pontosan érti, mert az államhatár nem mindig ott húzódik, ahol az emlékezet, a nyelv és a családi múlt.

A második világháború alatt Románia 1941-ben visszatért Besszarábiába, de 1944 után a szovjet hatalom véglegesen berendezkedett. A történelmi Besszarábia északi és déli részeit a szovjet vezetés nem a Moldáv Szovjet Szocialista Köztársasághoz, hanem az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz kapcsolta. Így került Dél-Besszarábia, benne Izmail és a környező román falvak, a mai Ukrajna előzményének számító közigazgatási térbe. A Szovjetunió felbomlása után Babele már független Ukrajna része lett, miközben a falu román nyelvi és kulturális karaktere tovább élt. Innen érthető Tomac mondata arról, hogy „odaát” volt az országa.

Tomac később Bukarestben tanult történelmet, politikai pályája pedig nagyrészt a határon túli román közösségek, a Moldovai Köztársaság és a román állampolgársági ügyek köré szerveződött. Ezért is vált most politikailag érzékennyé a származása: nem kívülről érkezett román politikus, hanem abból a peremvidéki román világból, amelyet Bukarest gyakran csak ünnepi beszédekben szokott igazán észrevenni. Az AUR vezetői Tomac jelölését hivatalosan elsősorban demokratikus legitimitási kérdésként támadták, azt hangsúlyozva, hogy szerinte nem áll mögötte valódi választói felhatalmazás. A párt körüli kommentmezőkben és a nacionalista nyilvánosságban azonban megjelent az a durvább, ismerős logika is, amely „ukránozni” kezdi Tomacot, mintha a születési hely automatikusan felülírná az identitást. Ez a reflex Közép-Európában fájdalmasan ismerős.