Nicușor Dan: Az előrehozott választások négy-öt-hat hónapnyi pártcsatározást jelentenének

Az előrehozott választások négy-öt-hat hónapnyi utcai plakátot, tévéreklámot és pártok közötti csatározást jelentenek, a román állampolgárok pedig semmiképpen sem ezt akarják. A pártoknak azt kell tenniük, amit a szavazóik elvárnak tőlük – nyilatkozta Nicușor Dan államfő az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában szerdán, New Yorkban.

Az elnök emellett azt is megindokolta, miért helyezett hangsúlyt első ENSZ-felszólalásában a közösségi médián keresztüli manipuláció jelentette demokráciaellenes veszélyre. Mint fogalmazott, úgy érzi, erre a jelenségre még mindig nem fordítunk kellő figyelmet.

Az államfő New Yorkban nyilatkozott | Fotó: Nicușor Dan Facebook-oldala

Az Agerpres kérdésére, hogy miért éppen ezt a témát választotta – amelyet sokan a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének okaival azonosítanak –, az államfő elmondta: a választás mögött egyrészt technikai megfontolás állt, hiszen el akarta különíteni a társadalmon belüli folyamatokat a nemzetközi kapcsolatoktól. Másrészt meggyőződése szerint a jelenség óriási veszélyt jelent a demokráciákra. Nicușor Dan rámutatott: az európai vezetőkkel való egyeztetései során kivétel nélkül mindenki megemlítette ezt a problémát, a társadalom mégis méltatlanul kevés figyelmet szentel neki.

Arra a felvetésre, hogy a Siegfried Mureșan által javasolt kormány esetleges elutasítása esetén fontolóra veszi-e az előrehozott választások kiírását a válság elmélyülésének elkerülése érdekében, az elnök hangsúlyozta: azért nevezte ki a miniszterelnök-jelöltet, mert azt szeretné, hogy a kabinet megkapja a bizalmat, így nem kíván arról beszélni, mi történik egy esetleges kudarc esetén. Tisztázta ugyanakkor, hogy az előrehozott választások fél évig tartó kampányidőszakot és felhajtást jelentenének, amit a választók nem támogatnak. Véleménye szerint a politikában a szavazók akaratát kell követni, ez pedig azt jelenti, hogy a pártoknak végre nyitottságot kell mutatniuk a párbeszédre a megoldás megtalálása érdekében.

Az Agerpres rákérdezett a miniszterelnök-jelölt azon tervére is, amely szerint a kormányprogramba foglalná a községek önkéntes összevonását a Moldovai Köztársaság mintájára. Nicușor Dan üdvözölte az elképzelést, emlékeztetve arra, hogy néhány héttel ezelőtt Chișinăuban maga is egyeztetett a moldovai kormányfővel a témáról. Az államfő úgy véli, hogy bár a megvalósítás technikai részleteit még meg kell vitatni, a kistelepülések – egyelőre önkéntes alapon történő – összevonása kifejezetten jó kezdeményezés.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?