Mureșan: „hogy adnám vissza a megbízást”
Siegfried Mureşan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
„Hogy adnám vissza a megbízást?” – válaszolta az újságírók erre vonatkozó kérdésére. Az Agerpres szerint Mureşan kijelentette, hogy az általa vezetett kabinet kerül majd kormányra, nem a PSD, Grindeanuval pedig „szívesen és örömmel” tárgyal.
.jpg)
Liberális források szerint a kijelölt miniszterelnök ismertette a PNL törvényhozóival kormányprogramja több intézkedését. Ezek között szerepel a parlamenti képviselők és szenátorok számának a népszámlálási adatokhoz igazodó csökkentése, egyes állami ügynökségek összevonása és a különnyugdíjak reformja. Mureşan az állami vállalatok hatékonyabb irányítását is célul tűzte ki, és közölte, hogy nincs szükség sem adóemelésre, sem az áfa növelésére.
A PNL szóvivője, Ionel Bogdan az ülés előtt elmondta, hogy Mureşan és csapata a PNL-vel, a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) és az RMDSZ-szel együtt dolgozik a kormány beiktatásához szükséges parlamenti többség kialakításán.
Rámutatott arra is, hogy csak a parlamenti szavazáson derülhet ki, megvan-e a kormány beiktatásához szükséges 233 szavazat. Szerinte az RMDSZ vezetőinek ezzel kapcsolatos nyilatkozatai a jelenlegi helyzetben természetesek, a szövetség álláspontja pedig a belső tanácskozásai után válik egyértelművé.
Kapcsolódó
A PNL szóvivője reagált Sorin Grindeanu nyilatkozatára is, amelyben utóbbi felrótta, hogy csak Ilie Bolojan pártelnök vette fel vele a kapcsolatot, Mureşan nem. Bogdan szerint természetes, hogy a pártvezetők egymással egyeztetnek: Bolojan már csütörtökön megkereste a PSD elnökét, aki akkor temesvári útja miatt nem ért rá. Úgy vélte, ez elegendő lett volna egy találkozó megszervezéséhez, amelynek részleteiről később is megállapodhattak volna.
Siegfried Mureşan kijelölt miniszterelnök kedden az USR, szerda reggel pedig az RMDSZ parlamenti frakcióival is tárgyal.
CSAK SAJÁT