Fogadja a PSD nyitását az AUR: hajlandóak tárgyalni

Nem zárkózik el az AUR a PSD-vel való tárgyalástól egy közös kormány megalakítása érdekében – derült ki kedden, miután reagáltatták Petrișor Peiut, az ellenzéki párt szenátusi frakcióvezetőjét Sorin Grindeanu felvetésére.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője még hétfőn beszélt arról, hogy nem tart kizárnak egy PSD-AUR-kormányt a 2028-as parlamenti választásokig. Bár a két pártnak önmagában nincs meg a beiktatáshoz szükséges többsége, Grindeanu szerint a frakciónélküli képviselőkkel és szenátorok szavazataival jó eséllyel megszereznék a kellő voksot. Hozzátette viszont azt is, hogy ehhez az AUR-nak is lépnie kell, bár jelenleg úgy érzi, hogy inkább ellenzékben maradnának, hogy szünet nélkül bíráljanak és lehetőség szerint előrehozott választásokat szervezzenek.

Peiu szerint nem zárkóznak el a PSD-től | Fotó: Agerpres

Erre reagáltatták kedden Peiut, aki szerint, ha meghívják őket, akkor tárgyalnak majd a PSD képviselőivel. Ugyanakkor a többséget az államelnökkel történő konzultációk előtt kell kialakítani egy program és egy kormányfőjelölt nevére alapozva – vélekedett az Agerpres szerint. 

Arra a kérdésre, hogy miként szavazna az AUR egy Siegfried Mureşan vezette kormányról, miközben a kijelölt miniszterelnök kizárta az egyeztetést a párttal, Peiu azt válaszolta: a kabinetnek „semmi esélye”. „Kivel tárgyalhatna még és mit tehetne? Ez már lezárt fejezet. (...) Mi keresnivalónk lenne ott? Valószínűleg be sem megyünk az ülésterembe” - mondta az AUR szenátora.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?