Ismertette prioritásait a kormányfőjelölt
A kormányalakítással megbízott Siegfried Mureșan szerint olyan kormányzati prioritásai vannak, amelyekkel célja a hosszú távú fenntarthatóság és az emberek életminőségének javulása.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) európai parlamenti képviselője Facebook-oldalán ismertette készülőfélben lévő kormányprogramja főbb támpontjait, amelyek tartalmazzák a korábbi koalíciós kabinet reformterveit is, nevezetesen az állami vállalatok megreformálását, vagy éppen a közpénzek felelős felhasználását.
.jpg)
A kormányzati prioritások sorában említette, hogy az állami vállalatok az emberek javát szolgálják, nem pedig a pártszinekúrák finanszírozására emésszék fel a romániai pénzét.
Olyan erős és hatékony közigazgatást akar, amely európai színvonalú közszolgáltatást biztosít, ugyanakkor kiszámítható, professzionális kormányzást is, amely egyértelmű szabályokon alapul, anélkül, hogy azok a pártérdekek szerint változnának.
Ígéri továbbá „a közpénzek felelős felhasználását, hogy rendelkezésre álljanak az emberek életszínvonalának növeléséhez szükséges források”, mint ahogyan a prioritások közé sorolta a biztonság megerősítését is, mert szerint a romániaiak jóléte csak akkor garantálható, ha biztonságban érzik magukat, mint ahogyan a befektetők is stabil és biztonságos országot választanak.
A kormányzati prioritások sorát az „európai szinten erős” felszólalás zárja a bejegyzésében, mert véleménye szerint több nagy kihívást csak európai szinten lehet megoldani. Említette a védelmet, a mesterséges intelligencia elterjedését, a versenyképességet és a klímaváltozást. „Egyetlen európai állam sem tudja ezeket a kihívásokat egymaga kezelni. Az ezzel kapcsolatos európai döntéseket viszont csak akkor tudjuk Románia érdekei szerint befolyásolni, ha olyan kormányunk van, amelyik képes érvényesíteni álláspontját Európában” – vélekedett Mureșan.
Prioritásait és elképzeléseit annyak nyomán vázolta fel, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) már hétfőn, jóval a kormányprogram bemutatása előtt bejelentette, hogy nem fogják támogatni a kabinetjét. A miniszterelnök-jelölt szerint viszont nincs vesztegetni való idő, és úgy véli, ezek a prioritások és célok a szociáldemokraták számára is támogathatóak kellene legyenek. Ez esetben a politikai válság kevesebb mint egy héten belül feloldható, ellenkező esetben határozatlan időre meghosszabbodik az a válság, amit a PSD bizalmatlansági indítványa idézett előtt.
Nicușor Dan államfő, mint írtuk, csütörtökön kérte fel kormányalakításra a PNL, az USR és az RMDSZ által támogatott politikust. A megbízásról szóló elnöki rendelet hétfőn jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Mureșannak tíz napja van a kormányprogram és a miniszterjelöltek listájának benyújtására. Becslések szerint még nincs meg a beiktatásához szükséges többségi támogatottsága, az AUR-ral viszont nem fog tárgyalni.
CSAK SAJÁT