Zilahról indult, ma a magyar filmvilág egyik elismert operatőre – Bántó Csabával beszélgettünk
Bántó Csaba Szabolcs útja korántsem egy előre eltervezett karrier története. Tudatosan nem készült „filmesnek”, középiskolásként még nem volt pontos elképzelése arról, milyen hivatást választ, és azt sem tudta, mit jelent operatőrként dolgozni, azonban egy barátja biztatására a kolozsvári Sapientia Egyetem akkor induló filmes szakára jelentkezett, ahol olyan világ tárult fel előtte, amelybe egyre jobban beleszeretett. Az elmúlt években több nagyjátékfilm képi világának megteremtésében vett részt, dolgozott Hajdu Szabolcs lakástrilógiáján, és olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Békeidő, a Minden csillag, a Sünvadászat vagy a Nem én vagyok. Zilah azonban mindmáig fontos számára: nemcsak szülővárosaként, hanem otthonként tekint rá. Három fiúgyermek édesapjaként a forgatások és az utazások mellett arra is figyel, hogy a család mindennapjainak részese maradjon.
Vannak beszélgetések, amelyeket nehéz lezárni. Bár Bántó Csaba Szabolccsal az interjú előtt még nem találkoztunk és nem beszéltünk, a kezdeti kérdésekből hamar közvetlen, oldott társalgás kerekedett. Egyik történet hozta a másikat, a szakmai pálya fontos állomásai mellett pedig újra és újra visszatértünk ahhoz a városhoz, ahonnan minden elindult: Zilahhoz. Az emlékek felidézésekor érezhető volt, hogy a távolság és az évek ellenére ez a hely különleges jelentőséggel bír számára.

Bántó Csaba 1985-ben született Zilahon, és középiskolai tanulmányait is itt végezte. „Csak jó emlékeket tudnék mesélni” – mondja a zilahi évekről, majd hozzáteszi, természetesen az idő múlásával minden megszépül egy kicsit, az ember elsősorban azokra az élményekre emlékszik, amelyek barátokhoz, kellemes pillanatokhoz, meghatározó találkozásokhoz kötődnek. Középiskolai osztálytársai közül néhányukkal mindmáig szoros baráti kapcsolatot ápol. A városhoz fűződő kötődése nem pusztán nosztalgia. Zilah az a hely számára, ahová jó visszatérni - meséli.
Nem készült filmesnek, egy barát indította el
A középiskola befejezése után, mint sok más fiatal, Bántó Csaba sem tudta pontosan, merre induljon tovább. Azt mondja, egyáltalán nem volt kiforrott elképzelése arról, hogy filmes pályára lépjen, sőt arról sem, hogy ezen belül melyik terület érdekelné. Matematika-informatika szakon tanult, de utólag úgy látja, a humán terület közelebb állt hozzá. Az érettségi után ő is lapozgatta az egyetemi tájékoztatókat, ahogyan sok kortársa. Voltak osztálytársai, akik pontosan tudták, hová szeretnének jelentkezni, mások hozzá hasonlóan még keresték a megfelelő irányt. Ő több lehetőséget vett számításba, és úgy gondolta, ha az egyik út nem bizonyul megfelelőnek, később változtat.
Először történelem szakra jelentkezett, ahová felvették, ráadásul jó eredményeinek köszönhetően kedvező helyre került, államilag támogatott és bentlakásos lehetőséggel, viszont egy barátja révén tudomást szerzett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet, Fotóművészet és Média szakáról, amely akkoriban indult Kolozsváron. Mivel a filmes képzés érdekesnek tűnt, ezt választotta, hiszen a felvételi során már annyira megtetszett neki a tananyag és az a világ, amelybe rövid időre betekintést nyert, hogy biztos lett a döntésében. Úgy érezte, ez az a terület, amelyben szeretne elmélyülni.
Kolozsváron fedezte fel a filmek világát
A Sapientia filmes szakán 2008-ban végzett, ám az egyetemi évek nemcsak szakmai alapokat adtak neki, hanem egy új világot nyitottak meg előtte. Csaba szerint nagyon jó társaság gyűlt össze, mind a tanárok, mind a hallgatók részéről. A diákokat nagy kíváncsiság és tudásszomj jellemezte, ő pedig – saját megfogalmazása szerint – szivacsként próbálta magába szívni mindazt, amit ott tanulhatott. A filmek iránti érdeklődése ekkor kezdett igazán elmélyülni. Korábban elsősorban azokkal az alkotásokkal találkozott, amelyeket a zilahi moziban vagy a televízióban lehetett látni. A kilencvenes évek amerikai akciófilmjei, a népszerű mozifilmek jelentették számára a filmes világot. Nem ismert filmklubos közösséget, nem volt alkalma rendszeresen más jellegű alkotásokat nézni, így a nagy rendezők nevei sem voltak ismerősek számára.
Az egyetemen azonban már az első évtől kezdve komoly filmtörténeti és filmelméleti képzés várta. A tanárok rendszeresen számonkérték a tananyagot, a hallgatóknak pedig rengeteg filmet kellett megnézniük és feldolgozniuk. „Minél többet láttam, annál kíváncsibb lettem, és egyre jobban megszerettem ezt a világot, minden újabb film újabb érdeklődést ébresztett bennem” – fogalmazott.

A képzés során mindenki mindent kipróbált: rendeztek, vágtak, operatőrként dolgoztak, írtak, előadásokat tartottak, elméleti és gyakorlati feladatokat végeztek. A nagyjából tizenvalahány fős évfolyam közösen tapasztalta meg a filmkészítés különböző oldalait. A második-harmadik év környékére aztán lassan mindenki számára világossá vált, melyik terület áll hozzá a legközelebb. „A negyedik év végére már egyértelműen tudtam, hogy operatőrként szeretnék vizsgázni. Az operatőri etűd mellet, a rendezőként államvizsgázó évfolyamtársak filmjeiben dolgoztam operatőrként. Mivel a szak nem volt akkreditálva, a záróvizsgára Bukarestbe utaztam, ahol az elkészült filmet és az elméleti munkát bemutattam, majd megvédtem. Ez nem mindennapi lezárása volt a kolozsvári éveknek” – mesélte.
Kolozsvártól Budapestig, újabb lépések, újabb lehetőségek
Az egyetem befejezése után Csaba még Kolozsváron maradt. Korábbi évfolyamtársaival közösen projekteket próbáltak létrehozni, kisebb filmes munkákat vállalni, lehetőségeket keresni. Ezekből azonban hosszú távon nehéz volt megélni. A filmes munkák mellett különböző televíziós megbízásokat vállaltak, több helyre bedolgoztak, de ezek inkább alkalmi, projektalapú feladatok voltak, nem állandó munkahelyek. Ez az időszak összességében három-négy évig tartott, és érdekes módon ekkor is egy korábbi évfolyamtársának köszönhetően nyílt meg előtte egy új lehetőség. „Egyik volt sapientiás kollégám már Budapesten tanult, és szólt, hogy operatőr mesterképzés indul a budapesti egyetemen, amelyre tavasszal lehet jelentkezni. A budapesti felvételi több fordulóból állt, nyár elejéig elhúzódott, végül felvettek” – mesélte.
A költözés újabb nagy váltást jelentett. A kolozsvári négy év után erős elméleti alapokkal érkezett, a budapesti osztálytársai azonban sokkal több gyakorlati, műtermi tapasztalattal rendelkeztek, ezért Csaba bizonyos szempontból lemaradással indult. Az osztályvezető tanár külön foglalkozásokkal segítette a felzárkózását, az első évben a korábbi gyakorlati anyagokat sűrítve pótolta be.
Budapest új filmes világot jelentett. Több produkció forgott, többféle munkába kapcsolódhatott be, és a mesteri tanulmányok mellett betekinthetett különböző filmek készítésébe. Eleinte kisebb feladatokat vállalt, kisegítőként dolgozott, vagy egyszerűen csak figyelte, hogyan működnek a nagyobb produkciók. Nem válogatott műfaj szerint: minden tapasztalatot hasznosnak tartott, hiszen szerinte egy operatőrnek a technikai lehetőségeket is ismernie kell ahhoz, hogy később a megfelelő helyzetben a legjobb megoldást tudja javasolni.
Mit csinál valójában egy operatőr?
A laikus néző számára az operatőr az a személy, aki a kamera mögött áll. Bántó Csaba szerint ennél jóval összetettebb a feladat, hiszen az operatőr elsődleges munkája, hogy a rendezővel kialakítsa és megteremtse a film képi világát. Egy film forgatása előtt hosszú beszélgetések és előkészületek zajlanak. A rendezővel közösen kell megtalálni, hogyan lehet a forgatókönyv történetét vizuálisan megfogalmazni, hogy milyen legyen a látványvilág, milyen kameraállások, beállítások és kameramozgások szolgálják leginkább a történetet, hogy majd a forgatás napján az elméleti elképzelésekből konkrét döntések legyenek. Meg kell határozni, hová kerül a kamera, mit lát majd a képen, mit nem, honnan érkezzen a fény, hogyan helyezkedjenek el a szereplők, és milyen technikai megoldásokra van szükség. Az operatőrnek mindezekért felelősséget kell vállalnia, és végig kell vinnie a képi világ megvalósítását.
„A rendező elképzelése az elsődleges, de az operatőr is javasolhat. Előfordulhat, hogy egy adott helyszínhez más megközelítést ajánlunk, vagy olyan megoldást látunk, amely jobban szolgálja a jelenetet. Hogy a rendező ezekből mit fogad el, az személyenként változik. Vannak határozott elképzelésű alkotók, akik pontosan tudják, mit szeretnének látni, mások nagyobb teret adnak a közös gondolkodásnak” – meséli.

Csaba szerint különösen fontos a rendező és az operatőr közötti emberi és szakmai kapcsolat. Egy idő után az operatőr már ismeri a rendező látásmódját, ízlését, gondolkodását. A forgatáson nincs helye a bizonytalankodásnak, ugyanis ott gyorsan és pontosan kell dönteni. Egy nagyobb stábban akár száz ember is dolgozhat, mindenkinek megvan a maga feladata, ezért fontos, hogy a képi világért felelős szakember egyértelmű irányt mutasson. „Az operatőri munka egyszerre kreatív alkotómunka, technikai feladat és komoly felelősség” – mondja.
Az első önálló nagyjátékfilm: a Békeidő
Bántó Csaba első önálló operatőri nagyjátékfilmje a Békeidő, amelyet 2018-ban forgattak, és 2020-ban mutattak be. A film nagy része Kolozsváron készült, egy része pedig Budapesten. A bemutató azonban nem úgy alakult, ahogyan egy első nagyjátékfilm esetében remélni lehetett: a járvány miatti lezárások miatt nem volt lehetőség hagyományos mozibemutatóra és a megszokott fesztiválkörre sem, a film végül online felületen került a közönség elé.
A Békeidő című film operatőri munkájáért Csaba 2021-ben két elismerésben részesült az 5. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon: elnyerte a kritikusok díját, valamint a legjobb fiatal operatőrnek járó elismerést. Azóta már több nagyjátékfilmben dolgozott.
Elmondása szerint nyolc olyan alkotás készült el és került bemutatásra, amelyben operatőrként részt vett. Hajdu Szabolccsal négy filmet készített, ezek mellett egy kolozsvári alkotás, egy kínai–magyar koprodukció, a Sünvadászat, valamint az Olasz Renátóval készített legutóbbi munka is szerepel a felsorolásban. Azt, hogy melyik film áll hozzá a legközelebb, nem könnyű megválaszolnia. Nem szeretne rangsort felállítani közöttük, hiszen mindegyik más történetet, más forgatási körülményeket, más embereket és más emlékeket jelent. „Ha mégis választanom kellene, valószínűleg mindig a legutóbbi munkát említeném, hiszen az áll hozzám időben a legközelebb” - vallja.
Amikor a kevésből kell a legtöbbet kihozni
A filmkészítés egyik legnagyobb kihívása sokszor nem a képi megvalósítás, hanem az, hogy milyen körülmények között lehet dolgozni. Bántó Csaba filmjeinek jelentős része kisebb költségvetésből, szűk stábbal és korlátozott forgatási idővel készül. Ilyenkor már az is komoly szervezést igényel, hogy a megfelelő helyszínt megtalálják, engedélyt szerezzenek, és a forgatási napok úgy alakuljanak, hogy minden megvalósítható legyen.
A helyszín különösen fontos az operatőr számára, hiszen a rendelkezésre álló tér, a fényviszonyok és a látvány lehetőségei közvetlenül meghatározzák, milyen képek születhetnek. Egy nagyobb produkcióban sok mindent át lehet alakítani, hozzá lehet tenni a helyszínhez, de kisebb költségvetés esetén erre gyakran nincs lehetőség. Ezért olyan helyeket keresnek, amelyek már önmagukban is megfelelnek a történet hangulatának, és csak minimális változtatást igényelnek. Erre a Minden csillag forgatása szolgáltatta az egyik legjobb példát. Olasz Renátó filmjét Tiszavasváriban és környékén forgatták. A hosszabb előkészítés során mintegy tíz helyszínt kerestek a történet különböző jeleneteihez: kocsmát, piacot, cipőboltot, biliárdszalont, a szereplők otthonát.
A csapat eleinte úgy tervezte, hogy mindegyik jelenetet a hozzá leginkább illő helyen veszik fel, és egyetlen helyszínben voltak biztosak: egy tiszavasvári kocsmában. A munka első két-három napján itt vették fel azokat a jeleneteket, amelyek eredetileg is ide készültek, közben azonban egyre inkább kialakult a hely sajátos hangulata, és a stáb azt érezte, hogy a film egészének világa jól működik ebben a közegben. Azzal, hogy lemondtak a folyamatos helyszínváltásról, rengeteg időt nyertek: nem kellett minden nap új helyre költözni, újra berendezni és bevilágítani a tereket.
A forgatási helyszíneken nem fogadják mindig tárt karokkal a stábot
A filmkészítés kulisszáihoz hozzátartozik, hogy a megfelelő helyszín megtalálása nem mindig egyszerű. A közterületeken kisebb stábbal, kézben tartott kamerával általában könnyebb forgatni, magánterületeken és intézményekben viszont engedélyre van szükség. Kisvárosokban és falvakban sokszor szívesen fogadják a filmeseket, hiszen ritkán látnak ilyen munkát közelről, és érdekes számukra, hogyan készül egy film.

„Budapesten már más a helyzet. A nagy amerikai produkciók és reklámfilmek miatt sokan azt gondolják, hogy minden filmes forgatás jelentős pénzzel jár, ezért a helyszínekért magas összegeket kérnek. Egy kisebb költségvetésű produkció ezt nem tudja megfizetni, így hiába lenne ideális egy-egy hely, végül másikat kell keresnünk” – meséli.
A díjak mellett a legfontosabb visszajelzés az újabb felkérés
Bántó Csaba munkái több szakmai elismerést kaptak. A Békeidő operatőri munkáját díjazták, a Minden csillag című filmért pedig szintén operatőri elismerésben részesültek. Mint mondja, minden pozitív visszajelzés megerősítést ad, és hitet a további munkához. Ugyanakkor óvatosan kezeli a fesztiváldíjakat és az ezekből levonható következtetéseket. Szerinte egy film fesztiválszereplése sok tényezőtől függ: attól, hogy kik válogatnak, kik döntenek, milyen alkotások kerülnek még a mezőnybe, és éppen milyen filmek állnak közel a zsűri ízléséhez.
Számára a legfontosabb visszajelzés sokszor nem az elismerés, hanem az, ha egy korábbi közös munka után ismét felkérik. Ha valaki újra vele szeretne dolgozni, az azt jelenti, hogy elégedett volt az előző munkával, a közös gondolkodással, a forgatás hangulatával és az együttműködéssel. Ezt már önmagában sikernek tekinti.
Jelenleg is vannak előkészítés alatt álló munkái. Egy kisfilm forgatókönyvén és annak vizuális anyagán dolgoznak. Egy nagyjátékfilm is tervben van, amelyet – ha minden összejön – a következő tavasszal forgathatnak. Ezekről azonban óvatosan beszél, mert a filmes tervek sokszor változnak, elcsúsznak, vagy éppen a szükséges támogatás hiányában nem valósulnak meg.
A filmes szakma mellett a család is a prioritások között szerepel
A szakmai történetek mellett a beszélgetés során többször szóba került a család. Bántó Csaba három fiúgyermek édesapja, munkája pedig sokszor utazással és távolléttel jár. Egy-egy forgatás miatt napokra vagy hosszabb időre távol kerülhet az otthonától, ezért tudatosan igyekszik úgy szervezni a mindennapjait, hogy a család életéből ne maradjon ki. Ez különösen fontos egy olyan szakmában, ahol a munkarend nem mindig kiszámítható.
„A forgatások idején a stábnak alkalmazkodnia kell a helyszínekhez, az időjáráshoz, a szereplők elfoglaltságához és a rendelkezésre álló napokhoz. Egy filmes munka sokszor nem igazodik a hagyományos munkaidőhöz, és a hosszú napok, az utazások természetes velejárói a szakmának. A család és a hivatás összehangolása ezért folyamatos odafigyelést igényel” – meséli. Miközben a kamera mögött mások történeteit segít képekké formálni, a saját életében folyamatosan keresi az egyensúlyt a hivatás, az alkotás, az utazás és az otthon között.
A filmkészítés kívülről sokszor izgalmas, kreatív világnak tűnik, a forgatások mindennapjai azonban komoly fizikai és mentális terhelést jelentenek. Egy játékfilm forgatása általában tizenkét órás munkanapokkal zajlik, de a gyakorlatban ennél jóval hosszabb napok is előfordulhatnak.
A mesterséges intelligencia új lehetőségeket és kérdéseket hoz
A digitális technika és a mesterséges intelligencia fejlődése a filmkészítés világát is egyre látványosabban alakítja át. Bántó Csaba szerint ez érzékeny és összetett kérdés, hiszen a technológia sok szempontból megkönnyítheti a munkát, ugyanakkor érdemes megvizsgálni, hogy kinek jelent segítséget, és milyen következményekkel jár a szakma egészére nézve.
„Ma már olyan audiovizuális tartalmak is készülnek, amelyekhez nem szükséges hagyományos értelemben vett forgatás, kamera vagy stáb: egyetlen ember, számítógép segítségével teljes videós anyagokat hozhat létre. Egyelőre főként kisebb produkciókban és reklámokban jelenik meg ez a megoldás, de a nagyobb filmek utómunkájában is egyre több feladatot vesz át a mesterséges intelligencia. A vizuális effektek területén például korábban gyakran kék háttér előtt rögzítették a jeleneteket, majd az utómunkában cserélték ki a hátteret. Így lehetett egy műtermi vagy eredeti helyszínen felvett jelenetből akár egy párizsi utca, egy másik város vagy egy teljesen eltérő környezet. A mesterséges intelligencia ma már ezeknek a feladatoknak egy részét elvégzi. Hasonló változás figyelhető meg a tömegjeleneteknél: ahol korábban sok statisztát kellett szervezni, utaztatni, étkeztetni és próbákra összehívni, ott ma már digitálisan is létrehozhatók nagyobb tömegek. Egy kisebb csoportból akár egy stadionnyi közönség vagy egy hatalmas katonai alakulat képe is előállítható” – ismerteti.
A digitális megoldások további előnye, hogy az utómunka során egy-egy elem könnyebben cserélhető, módosítható vagy újra generálható. A fejlődés sebessége még a szakmában dolgozókat is meglepi. A mesterséges intelligenciával létrehozott videók minősége már-már olyan szintre jutott, hogy sokszor a tapasztalt filmes szakemberek sem tudják biztosan megállapítani, valódi felvételt vagy generált képet látnak-e.
Az elismerés ösztönöz, de mindig van hová tovább fejlődni
Bántó Csaba számára a szakmai elismerések elsősorban megerősítést jelentenek. Örül annak, ha a filmjeit és az azokban végzett munkáját mások is értékelik, ugyanakkor a sikerek nem jelentik számára azt, hogy elérte volna a kitűzött célt. Úgy érzi, a mérce folyamatosan magasabbra kerül, hiszen az ember egyre több jó alkotással találkozik, és mindig lát maga előtt újabb lehetőségeket.

Az eddigi díjakat és visszajelzéseket ösztönzőnek tartja: azt jelzik számára, hogy jó úton jár, és érdemes folytatnia a munkát. Szerencsésnek érzi magát, hogy olyan filmekben vehetett részt, amelyek szakmai elismerést kaptak, és abban bízik, hogy a jövőben még több, akár nagyobb léptékű produkcióban dolgozhat.
Csaba a már említett két díj mellett 2022. március 10-én a Sára Sándor-díjat is átvehette, „a nemzeti identitás erősödését elősegítő kiemelkedő teljesítménye” elismeréseként.
Operatőrként is a filmnek adja át magát
A filmnézés számára különleges élmény, hiszen a szakmai tapasztalat óhatatlanul befolyásolja azt, ahogyan egy alkotást befogad. Ha egy film magával ragadja, megfeledkezik arról, hogy operatőrként nézze. A családi filmnézés egyelőre inkább a gyerekek életkorához igazodó rajzfilmeket jelenti. A nagyobb közös filmnézések még nem jellemzőek, de elképzelhetőnek tartja, hogy később összeállít egy listát azokból az alkotásokból, amelyekkel szívesen megismertetné a fiait. Ugyanakkor azt vallja, hogy a filmeket nem lehet ráerőltetni senkire.
Nemcsak a film számít, hanem az is, hogy eljusson a nézőkhöz
Bántó Csaba szerint a moziközönség jelentős része elsősorban a könnyebben befogadható, népszerű műfajfilmeket és közönségfilmeket választja. Ezekben sokszor ismert színészek, ismerős témák és könnyedebb humor vonzza a nézőket. A nézőszámokban ez egyértelműen megmutatkozik: ezek a produkciók jóval nagyobb közönséget érnek el, mint azok a filmek, amelyekben ő is dolgozik. Ezt természetes folyamatnak tartja, ugyanakkor úgy véli, hogy a különböző típusú filmeknek jobban meg kellene férniük egymás mellett. A filmek megítélését szubjektívnek tartja.
„Vannak általános értékek, amelyek alapján egy alkotás vagy egy színészi alakítás erősnek nevezhető, de végső soron mindenkinek magának kell eldöntenie, mi érinti meg. Nem gondolom, hogy minden nézőnek ugyanazt kellene szeretnie, és azt sem, hogy egy díj vagy egy fesztiválsiker önmagában garancia lenne arra, hogy ez mindenkinek tetszeni fog” – mondja.
A saját filmválasztásánál sem elsősorban a műfaj számít, hiszen sokkal inkább azoknak a rendezőknek az új munkáit keresi, akiknek korábbi filmjei már megszólították. Nem néz előzeteseket, mert nem szereti, ha a film megtekintése előtt túl sok részletet tud meg, vagy előre kialakult elvárásokkal ül be a moziba. Mint meséli, a fesztiválokon bemutatott alkotások felkeltik az érdeklődését, hiszen azok több válogatási és szakmai szűrőn mennek keresztül, így gyakran érdemes közülük szemezgetni.
Különösen közel állnak hozzá a független amerikai filmek, amelyek szerinte szabadabban kezelhetik a történetmesélés és a filmkészítés megszokott szabályait. Az európai alkotások között sok kedvence van, a román filmeket pedig már a Sapientia egyetemi évei óta kedveli. A román filmek erejét gyakran az egyszerűségükben látja: a történet, a hangulat, az emberi helyzetek, a színészi jelenlét, a képi megoldások egyediségében rejlik valami elemi, valami ösztönös.

Új alkotótársak, új lehetőségek – akár külföldön is
A jövőre vonatkozó terveiről Bántó Csaba elmondta, hogy régi és új alkotótársakkal olyan filmeket szeretne készíteni, amelyeknél a munkafolyamat és a körülmények lehetővé teszik, hogy a közösen elképzelt minőséget valósítsák meg. A külföldi munkalehetőségeket sem zárja ki, sőt kifejezetten inspirálónak tartja, ha egy-egy projekt révén új közegbe kerülhet. Felmerült egy amerikai forgatás lehetősége, amely jövő és tavaszán valósulhatna meg, bár „még sok lépésnek kell teljesülnie ahhoz, hogy ebből valóban film legyen” – mondja.
Csaba számára a jövő nem egyetlen konkrét célról szól, hanem arról, hogy továbbra is olyan filmekben dolgozhasson, amelyekben alkotóként is jelen lehet, és amelyekben a közös gondolkodásból valami új születik. A szakmai elismerések örömet és lendületet adnak neki, de a legfontosabb, hogy legyen lehetősége egyre szabadabban megvalósítani azokat a képi világokat, amelyekben hisz.
CSAK SAJÁT