Visszautasította a román állami kitüntetést Alexander Nanau, a colectiv rendezője

Nem fogadja el a január 15-i román kultúra napja alkalmából neki ítélt elnöki kitüntetést Alexander Nanau, a Colectiv-tűzvészről készült, több nemzetközi díjat nyerő dokumentumfilm rendezője. A filmes Facebook-oldalán jelentette be döntését, amit azzal indokolt, hogy nem tud annál cinikusabb dolgot elképzelni, mint üres díjakkal elismerni a kultúra érdemeit, miközben a teljes romániai kulturális szektor soha nem látott válságban van.

„A kulturális ágazat szereplői közel egy éve próbálják rábírni a román államot, hogy a Covid-19 okozta válság miatt csőd szélén álló szektort támogató intézkedéseket tegyen, de a román állam reakciója és konkrét közbelépése minden intézményes szinten a nullával egyenlő” – írta bejegyzésében a filmrendező.

Alexander Nanau colectiv című filmje Románia Oscar-jelöltje, Európa legjobb dokumentumfilmjének kiáltották ki 2020-ban, és az Amerikai Egyesült Államokban is díjat kapott, ugyanakkor az HBO Go-n romániai nézettségi rekordot döntött.

„Olyan filmrendezőként, aki leginkább vonzza jelenleg a román kultúrára irányuló nemzetközi figyelmet, képmutatás lenne elfogadnom ezt a kitüntetést, tekintve, hogy a filmipar és az érte felelős állami intézmények a klinikai halál állapotában vannak” – fogalmazott Nanau, aki azt is hozzátette, hogy türelmetlenül várja, hogy Klaus Iohannis államfő párbeszédet vagy közvitát kezdeményezzen a kulturális szektor támogatásáról.

(Nyitókép: Alex Galmeanu)

Kapcsolódók

Kimaradt?