Oscar-jelölések: rekordszámú filmet neveztek a legjobb nemzetközi film díjára
Rekordszámú, 93 filmet neveztek az amerikai filmakadémia legjobb nemzetközi film díjára.
A filmakadémia szavazóinak a következő négy hét áll a rendelkezésére, hogy legalább 12 filmet megnézzenek a nevezett alkotások közül, mielőtt február 1-jén elkezdődik a szavazás első köre – írta a hétvégén a The Wrap mozis hírportál.
Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) pénteken ismertette tagságával a legjobb nemzetközi film kategóriájába nevezett filmek listáját. Mint kiderült, 93 nevezés érkezett a filmakadémiához, ami meghaladta a 2017-es rekordot, amikor 92 filmet küldtek az Oscarért az egyes országok. A 93 nevezett film közül 34 alkotást rendezett nő, ami héttel több a tavalyinál.
A nevezett produkciók között szerepel a Még egy kört mindenkinek című dán film, Thomas Winterberg rendezésében, Alexander Nanau Colectiv című román dokumentumfilmje, Agnieszka Holland Sarlatán című cseh filmje, az orosz Dorogije továriscsi, Andrej Koncsalovszkij filmje, és a Magyarország által a versenybe küldött Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotás, amelyet Horvát Lili rendezett.
Az Oscar-jelöléseket március 15-én hozzák nyilvánosságra. A 93. Oscar-díjátadó gálát pedig április 25-ére tervezik a Los Angeles-i szervezők.