Amerikai mozik is vetítik a Colectiv- és a Hexi Pharma-ügyről szóló filmet

November 20-án került az amerikai mozikba és internetes tartalomszolgáltatók platformjaira Alexander Nanau colectiv című dokumentumfilmje, amely a romániai Colectiv-tűzvész és a Hexi Phamra-botrány nyomába ered. Amerikai forgalmazója, a Magnolia Pictures nevezné a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjra, írja a Film New Europe.

Nanau filmje a 2019-es velencei filmfesztiválon debütált, vetítették a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, nagydíjat nyert a One World Nemzetközi Emberjogi Filmfesztivál zsűrijétől, és számos más fórumon is díjazták. Szerepel az Európai Filmakadémia 2020-as dokumentumfilmes válogatásában is, amelyből a szervezet tagjainak szavazatai alapján jelölik díjra az alkotásokat.A colectiv a 67 halálos áldozatot követelő tragédia után eltelt egy év történetét göngyölíti fel, a hatóságokat, az oknyomozó újságírókat, a túlélőket követve. A rendszer és az emberek, az igazság és a manipuláció, a személyes érdek és a közérdek egymásnak feszülését mutatja be, ugyanakkor bátorságról és egyéni felelősségről szól. „A kisbetűvel írt cím – colectiv – is utal rá: a bukaresti tűzvész kollektív felelősség, egy rosszul működő társadalom tünete. A konkrét tűzeset csupán apropó arra, hogy a film a romániai rendszerszintű korrupció általános, emberéleteket veszélyeztető jelenlétét felvillantsa” – írtuk a film kolozsvári bemutatója után.

Az autós mozikban bemutatott filmek is nevezhetők Oscarra

Az autós mozikban bemutatott filmek is nevezhetők az idei Oscar-díjra, írja az amerikai filmakadémia csütörtöki közlésére hivatkozva az MTI.

A testület már áprilisban bejelentette a 93. díjátadóra vonatkozó változtatások egy részét. Ezek értelmében a moziban nem forgalmazott, kizárólag streamingszolgáltatással bemutatott filmek is nevezhetők, amennyiben bizonyos határidőn belül feltöltik őket az Academy Screening Room elnevezésű platformra – olvasható a Variety című filmes portálon.

A filmszínházakban debütáló alkotások esetében teljesülnie kell, hogy legalább hét napig műsoron kell lenniük a nevezési feltételekben foglalt hat város – Los Angeles, New York, San Francisco, Chicago, Miami vagy Atlanta – valamelyikében, legkevesebb napi három vetítéssel.

A most bejelentett változtatás szerint azok a filmek is nevezhetők, amelyeket ezen városok autós mozijaiban mutatnak be, ugyanakkor esetükben elegendő a napi egy vetítési időpont.

A 93. Oscar-gálát 2021. április 25-én rendezik meg Los Angelesben.

Kapcsolódók

Kimaradt?