Ezeket a játékfilmeket vetíti a 28. Alter-Native Marosvásárhelyen

Friss román és magyar játékfilmeket is műsorra tűz a versenyprogram mellett az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, amelyet október 7-e és 11-e között a marosvásárhelyi Nyári Színházban szerveznek meg.

A szervezők közleménye szerint szerepel a fesztivál programjában Szász Attila Apró mesék című, 2019-es filmje, amely múlt héten a legjobb filmnek és a legjobb filmzenének járó díjat is elnyerte a pármai filmfesztiválon. Az izgalmakban és fordulatokban gazdag történelmi romantikus thriller egyik főszereplője Molnár Levente erdélyi színész, akit – többek között – Nemes Jeles László Oscar-díjas filmjében, a Saul fiában is láthatott a közönség.Megnézhetik majd a filmkedvelők egy másik erdélyi fiatal tehetség, Visky Ábel első egész estés dokumentumfilmjét is, a Mesék a zárkából címűt, amely börtönben ülő apák és otthon levő gyerekeik kapcsolatát taglalja.

Levetítik a fesztiválon Hajdu Szabolcs Békeidő című 2020-as filmjét is, amely voltaképpen egy filmantológia, több, egymásba kapcsolódó történettel, különböző emberi viszonyokban járja körül a dominancia és kiszolgáltatottság kérdését, képzelet és valóság határán, legyen szó párkapcsolatról, barátságról, szülő és gyerek, állam és polgár viszonyáról.

Szerepel még a programban Radu Jude idén bemutatott, Nyomtatott nagybetű (Tipografic Majuscul) című filmje is, amely Gianina Cărbunariu azonos című színházi előadásának az adaptációja, valamint Radu Ciorniciuc Otthon (Acasă) című alkotása is, amely a bukaresti „Delta Văcărești”-ben (ma Văcărești-i Nemzeti Park) élő kilencgyermekes roma család történetét mutatja be. Az alkotás júniusban elnyerte a legjobb egész estés dokumentumfilmnek járó Arany Kürt Díjat a Krakkói Filmfesztiválon, és ezzel automatikusan bekerült a 2021-es Oscar-mezőnybe.A felsoroltak mellett megtekintheti még a közönség Hartung Attila: FOMO – Megosztod és uralkodsz című filmjét, Bodzsár Márk Drakulics elvtársát, az Ivana Mladenović rendezte, Rettegett Ivána (Ivana cea groaznică) című román-szerb koprodukciót,  Kocsis Ágnes Éden címet viselő alkotását, továbbá Kövessy Róbert Wichmann Tamás-portréfilmjét, a Magyar lapát címűt, az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című filmjét és Dorian Boguță A nyom (Urma) című alkotását.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet, valamint a Teleki-Bolyai Könyvtár partnerségével, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Románia Kormányának Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatala, a Román Nemzeti Filmintézet, a Nemzeti Kulturális Alap (Magyarország) és a Communitas Alapítvány támogatásával megszervezett fesztivált idén a járványhelyzetre való tekintettel a marosvásárhelyi Nyári Színház fogadja be az Alter-Native filmfesztivált, és kizárólag napi jegyeket vásárolhatnak a filmkedvelők. A jegyeket a biletmaster.ro oldalon, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jegypénztáránál, illetve a napi műsor elkezdése előtt egy órával a helyszínen lehet majd megvásárolni.

Kapcsolódók

Kimaradt?