Iohannis Chişinăuban járt – 100 millió euróval és vakcinákkal segíti Románia szomszédját

A moldovai köztársaságbeli államfőválasztás eredménye egyértelmű jelzés arra vonatkozóan, hogy a polgárok szerint milyen irányt kell követnie az országnak az elkövetkező időszakban – jelentette ki Klaus Iohannis államfő kedden Chişinăuban.

Moldovai hivatali kollégájával, Maia Sanduval közös sajtónyilatkozatában a román elnök elmondta, a moldovai állampolgárok a demokratikus reformok végrehajtására adták voksukat, ami világos jelzés arra vonatkozóan, hogy meglátásuk szerint milyen irányt kell követnie országuknak.

„Remélem, valamennyi politikai erő megérti ezt az egyértelmű jelzést, és nem fog szembemenni ezzel” – fogalmazott. Iohannis Románia támogatásáról biztosította a Moldovai Köztársaságot az Európai Unióval kötött társulási megállapodásba foglalt reformok végrehajtása terén.

„A demokratikus elvek és értékek tiszteletben tartása, szilárd jogállamiság, független igazságszolgáltatás, a korrupció elleni hatékony küzdelem – ezekre a pillérekre épül az uniós országok jóléte és stabilitása. A harmonikus és fenntartható fejlődés érdekében Moldovának is szüksége van mindezekre” – nyomatékosította.

A román államfő ugyanakkor bejelentette, hogy újabb kiegészítő egyezményt írnak alá ahhoz a kétoldalú megállapodáshoz, amely a Moldovai Köztársaságnak megítélt 100 millió eurós vissza nem térítendő támogatásról szól.

Iohannis elmondta még, hogy Románia felajánl 200 ezer adag koronavírus elleni vakcinát a szomszédos államnak, ugyanakkor a román szakemberek készek segíteni a moldovai hatóságoknak az oltási stratégia kidolgozásában. Mindemellett Románia továbbra is küldeni fog a koronavírusos betegek ellátásához szükséges gyógyszereket, orvosi és védőfelszereléseket.

Iohannis az első államfő, aki a Moldovai Köztársaságba látogat Maia Sandu megválasztása óta | Fotó: Agerpres

A román elnök bejelentése értelmében 6000 tonna gázolajjal segíti majd Románia a moldovai gazdákat, és 250 ezer euró támogatást folyósít a civil társadalom és a média függetlenségének megerősítése érdekében.

Maia Sandu moldovai államfő nyilatkozatában rámutatott, országa végre kilép a teljes politikai elszigeteltségből, ismét felveszi a kapcsolatot Európával, szomszédaival és stratégiai partnereivel, és mostantól új fejezet kezdődik a Romániával való együttműködése történetében is, amely mindkét ország állampolgárainak a javát fogja szolgálni.

Sandu köszönetet mondott Romániának a Moldovai Köztársaság fejlődésében játszott szerepéért, a moldovai gyerekeknek és fiataloknak nyújtott ösztöndíjakért, a koronavírus-járvány alatt nyújtott segítségért, több óvoda és kulturális létesítmény felújításáért.

Hangsúlyozta, Románia a Moldovai Köztársaság legjelentősebb kereskedelmi partnere, és a román beruházások is nagymértékben hozzájárultak országa fejlődéséhez. A Románia által felajánlott 200 ezer adag COVID-19 elleni vakcinát elsősorban az egészségügyi dolgozók beoltására használják majd – tette hozzá.

Románia elnöke az első magas rangú hivatalos látogató a Moldovai Köztársaságban az új államfő, Maia Sandu december 24-ei beiktatása óta. A két államfő egy közös nyilatkozatot is aláírt a kétoldalú stratégiai partnerség megerősítéséről abból az alkalomból, hogy tíz éve született meg a Moldovai Köztársaság európai integrációját segítő stratégiai partnerséget szentesítő dokumentum.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?