Beiktatták a moldáv elnököt, több uniós tagállam államfője támogatásáról biztosította

A leköszönő oroszbarát elnök, Igor Dodon, nem vett részt a beiktatáson, inkább Moszkvába utazott.

Románia, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország államfője közös nyilatkozatban gratulált a csütörtökön hivatalba lépett Maia Sandu moldovai elnöknek, országuk támogatásáról biztosítva reformtörekvései és az Európai Unióhoz történő közeledése megvalósításában.

A román elnöki hivatal honlapján csütörtökön közzétett állásfoglalás szerint Moldova változásra és erőteljesebb reformokra váró állampolgárai egyértelmű felhatalmazást adtak erre Sandunak.

A hat európai uniós tagállam államfője felajánlotta, hogy megosztja az európai integrációs reformfolyamatok során szerzett tapasztalatát Sanduval. Hozzátették: készek támogatni őt a demokratikus értékek, az alapvető szabadságjogok és a jogállamiság megerősítésében, egy működő, a népakaratot tükröző demokratikus rendszer kiépítésében.A nyilatkozat aláírói határozottan kiállnak a Moldovai Köztársaság állampolgárai által választott európai közeledés és az ország függetlensége, szuverenitása és területi épsége mellett.

Az Európa-barát Maia Sandu, a Moldovai köztársaság volt kormányfője november 15-én a voksok mintegy 58 százalékával nyerte meg az elnökválasztást Igor Dodon oroszbarát eddigi elnökkel szemben. Az új elnök hívei azóta több ízben tüntettek az ellen, hogy a leköszönő államfőhöz közel álló kormány és parlamenti többség az elnöki hatáskört kiüresítő törvényeket fogadott el.

Az új államelnök többszöri felszólításának eleget téve, egy nappal az új elnök beiktatása előtt, szerdán benyújtotta lemondását a Ion Chicu vezette moldovai kormány, hogy megnyissa az utat az új parlamenti választások kiírása előtt. Maia Sandu beiktatásán nem vett részt Igor Dodon. A leköszönő elnök arra hivatkozva maradt távol, hogy hivatalos tárgyalásokra Moszkvába utazik.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?