Többnapos rendezvénysorozattal készülnek a nemzeti ünnepre Marosvásárhelyen

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából idén négynapos rendezvénysorozatot szervez az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a Maros Megyei Tanács és a Marosvásárhelyért Egyesület.

A március 13–16. közötti eseményekről Kovács Mihály Levente, az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Szente Katalin, a Marosvásárhelyért Egyesület elnöke, valamint Portik Vilmos, Marosvásárhely alpolgármestere számolt be pénteki sajtótájékoztatóján.

„Idén a nemzeti ünnephez közeledve azt a döntést hoztuk, hogy a politikum, a civil szféra, illetve mind a marosvásárhelyi, mind a megyei önkormányzat összefogva, ki-ki a maga módján egy-egy rendezvényt felvállal március 15-én” – nyilatkozta Kovács Mihály Levente.

Kifejtette, az RMDSZ egyrészt Maros megyében több mint 50 helyszínen szervez megemlékező ünnepséget. A központi rendezvényt Marosvásárhelyen tartják, a Székely Vértanúk emlékművénél, a Postaréten 16 órai kezdettel, majd ezt követően 19 órakor nyolcadik alkalommal adják át a Könyv és Gyertya díjakat. Az elismerést a Maros megyei RMDSZ alapította 2013-ban és azokat tüntetik ki vele, akik az 1990-es könyves, gyertyás felvonuláskor megfogalmazott eszmék és értékek szerint tevékenykedtek a magyar közösség megmaradásáért az elmúlt években, évtizedekben. Idén 11 személy kapja meg ezt a díjat – tette hozzá Kovács Mihály Levente.Szente Katalin, Kovács Mihály Levente és Portik Vilmos | Fotók: Benedek Huszár Botond

Arról is beszámolt, hogy az eseménysorozat idei meghívottja és vendége Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki március 15-én és 16-án is részt vesz a megemlékező ünnepségeken. Március 16-án megbeszélést folytat az RMDSZ frakciójával, ezt követően széles körű önkormányzati tanácskozást tartanak, amelyen a Maros megyei polgármesterekkel, önkormányzati vezetőkkel tanácskozik aktuálpolitikai kérdésekről. Emellett a március 14-én induló népszámlásról tárgyalnak – közölte az ügyvezető elnök. A nemzeti ünnep alkalmából lesz a Postaréten lovas huszárok felvonulása, ezért a szervezők arra kérik a marosvásárhelyieket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt ezen az eseményen – zárta gondolatait a politikus.

„A Marosvásárhelyért Egyesület számára fontos volt, hogy csatlakozhatott ehhez a központi kezdeményezéshez. Egyesületünk célja további rendezvényekkel bővíteni a palettát az év során” – tájékoztatott Szente Katalin, a Marosvásárhelyért Egyesület elnöke.

Mint fogalmazott, az egyesület háromnapos rendezvénysorozattal járul hozzá a nemzeti ünnephez, amely vasárnap indul, egyfajta előkészületként a március 15-i ünnepségre. A megvalósításban a Maros Megyei Tanács is segít, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány pedig társszervezője az eseményeknek. A programok között lesznek gyermeknek szánt programok, kézműves foglalkozások. A fő helyszín a Petőfi kávéház lesz, ehhez csatlakozik a Kádárok bástyája, ahol táncházat és divatbemutatót tartanak Stílus a magyar címmel.

A rendezvényen az Erdőfű Kamarazenekar koncertet tart a gyerekeknek, majd később a felnőtteknek is zenélnek. Emellett megtartják a Bajusz és szakáll versenyt is. Hétfőn délután Tamási Zsolt történész tart előadást a nők szerepéről a 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején. Ezt követően Pilvax Activity néven társasjáték lesz, amelyre csapatok jelentkezését várják, és este 19 órától a Maros Művészegyüttes termében, az Erdélyi Hagyományok Háza szervezésében a Szászcsávási dalárda előadását hallhatja, láthatja a közönség. Kedden a gyermekprogramok mellett este 18 órától Petőfi Marosvásárhelyen címmel tart tematikus előadást Kálmán Attila történész. A keddi nap borkóstolóval zárul – összegezte Szente Katalin.

„Nagyon örülök annak, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ennek az eseménysorozatnak ilyen környezetet, mint a Petőfi Kávéház is rendelkezésre tud bocsátani, hiszen korhűen meg tudja idézni azt a hangulatot, ami a híres Pilvax kávéházban uralkodhatott” – jegyezte meg Portik Vilmos, Marosvásárhely alpolgármestere.

Hozzátette, mivel a nehéz időszak megpecsételi környezetünk hangulatát, a megyeszékhely polgármesteri hivatala próbálta egységbe terelni a március 15-i megemlékezéseket. Mint mondta, „még soha nem éreztük ennyire annak a fontosságát, hogy mennyire oda kell figyelnünk, vigyáznunk egymásra”. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal viszonylag szerényen járul hozzá a programsorozathoz – részletezte az elöljáró.

Kifejtette, március 15-én a Könyv és Gyertya díj átadása után a városháza Keresztes Ildikó akusztikus koncertjével igyekszik a marosvásárhelyieknek kedveskedni. A koncert az alkalomhoz illő nemzeti érzelmű dalokat tár a közönség elé. Az eseményre ingyenes a belépő, ugyanakkor a szervezők arra kérik a marosvásárhelyieket, hogy a Kultúrpalota jegypénztárában vegyék át a jegyeket. Március 16-án a Magyar Nemzeti Filharmonikusok koncertjét tartják meg, szintén a Kultúrpalotában. Ez a zenekar több mint egy évszázada áll a nemzet szolgálatában, 40 országban 330 turnékoncertet adott – zárta gondolatait Portik Vilmos alpolgármester.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?