Orbán Viktor üzenete a külhoni magyarokhoz: egy láthatatlan ellenség támadásának megújuló hullámaival harcolunk

Az 1848 tavaszán meggyújtott szabadság lángja azóta is beragyogja Európát, hiszen nemzedékről nemzedékre magyarok milliói táplálják – fogalmazott a külhoni magyaroknak szán március 15-i üzenetében Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

„Mi, magyarok a ránk törő ellenséges hatalmak szorításában, csatamezőkön harcolva és hőseink vesztőhelyein emlékezve sajátítottuk el azt, amit a szabadságról tudunk. Megtanultuk, hogy a szabadság nem egy ideológia, hanem vérrel szerzett jogunk, hogy használjuk nyelvünket, ápoljuk kivételes örökségünket, és a saját észjárásunk szerint rendezzük be életünket” – írta Orbán Viktor

A kormányfő szerint a 173 évvel ezelőtt történt események ma azt üzenik nekünk, hogy közös sorsunk jobbra fordítása mindig azok kezében van, akik tudnak, akarnak és mernek is tenni a magyar nemzet felemeleséért. „Ezzel a hittel és bátorsággal kell helytállnunk most is, amikor egy láthatatlan ellenség támadásának megujuló hullámaival harcolunk” – utalt a koronavírus-járványra.

„A '48-as honvédek mai örökösei orvosok, ápolók, tudósok, rendvedélmi dolgozók, a fertőzés veszélye ellenére is mindennap munkába járó és hivatásukban helytálló emberek tíz- és százezrei (...), akik fáradhatatlanul küzdik végig ezt a hosszú hadjáratot, hogy visszakaphassuk az életünket, és a vírus elvonulta után a velünk élő többi néppel együtt építsük tovább minden magyar közös otthonát, a Kárpá-medencét” – írta.

(Nyitóképen: Orbán Viktor | Forrás: Facebook)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?