Meghittebb lesz, de végre ismét megtartják a Vásárhelyi Forgatagot

Az enyhítő járványügyi intézkedéseknek köszönhetően ismét felpezsdíti augusztus utolsó hétvégéjét a várost a 8. Marosvásárhelyi Forgatag, amely ezúttal meghittebb, családiasabb lesz.

Jakab István és Szente Katalin főszervező mellett Molnár Imola programigazgató ismertette az idén augusztus 27. és 29. közötti, nyolcadik „kisebb, rövidebb, meghittebb, átláthatóbb és családiasabb” Marosvásárhelyi Forgatagot. Jakab István főszervező elmondta, örömükre szolgál, hogy az enyhítő körülményeknek hála idén végre sikerül megszervezniük a megyeszékhely egyik legfontosabb eseményét.

„A járvány nem szűnt meg, még itt van és valószínűleg nem fog eltűnni augusztusban sem, ezért más jellegű Forgatagot szervezünk, mint ahogyan azt a járvány nélküli időben tennénk” – nyilatkozta a főszervező.

Új szervező stáb és helyszín

„Az elmúlt egy évben időnk adódott arra is, hogy átgondoljuk a rendezvényt, annak struktúráját, formáját, sőt a szervező stáb összetételén is módosítottunk” – osztotta meg, kiegészítve azzal, hogy a korábbi főszervező, Portik Vilmos, jelenleg alpolgármesterként tevékenykedik a városban, így a Forgatag szervezése már nem férne bele az idejébe.

Jakab István mellett főszervező pozícióban igazgatja a rendezvényt Szente Katalin is, aki a Marosvásárhelyért egyesület új elnöke is egyben. „Együtt visszük tovább a Forgatagnak azt a csodálatos fonalát, amivel már Marosvásárhely megbarátkozott” – mondta Jakab István hozzátéve: szervezőként jólesik látniuk azt, ahogy a város és környéke várja az augusztus végi eseményt.Molnár Imola, Jakab István és Szente Katalin | A szerző felvétele

Szente Katalin elmondta, idén különleges feladat hárul rájuk: másként kell megszervezniük a Forgatagot, a járványügyi előírásoknak megfelelően, a kötelezettségeket betartva. „Úgy szervezünk Forgatagot, ahogy eddig még sosem: át kell gondolnunk a rendezvény struktúráját, kisebbé és egyben meghittebbé téve” – részletezte. A Forgatag átszervezésének első lépése a helyszín megváltozása volt: „Annak ellenére, hogy évekig a Liget és a Maros-part is otthont adott a rendezvénynek, idén a várba költözünk. A vár udvara és a környékén lévő terület lesz a fő helyszín, de emellett a főtéren, a Nemzeti Színházban, és többek között az Enescu utcában is lesznek programok” – mondta.

Fontos a járványügyi intézkedések betartása

Szente Katalin állítása szerint a járványügyi előírások betartása nem okoz majd számukra komolyabb kihívást, ugyanis korábban az egyesület a húsvéti vásáron már sikeres rendezvényt tud maga mögött.

„Nagyon fontos, hogy vigyázva a marosvásárhelyiekre és a környékbeliekre, betartva az előírtakat tudjunk szórakozási lehetőséget biztosítani számukra, ezért nagy hangsúlyt fogunk fektetni idén a regisztrációra” – jelentette ki. Az eseményeken való részvételt segíti, ha oltási bizonylattal, negatív PCR-teszttel, vagy a betegségen való átesést bizonyító papírral érkeznek a helyszínekre.

„Idővel nyilvánosságra hozzuk azokat a platformokat, amelyeken regisztrálni lehet például a nagykoncertekre, de olyan programpontok is lesznek, amelyek nem igénylik az előzetes regisztrációt” – mondta a főszervező. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az érdekeltek időben jelezzék részvételi szándékukat, illetve az adott programpontokra pontosan érkezzenek, és tartsák be az elírásokat.

„Figyelembe kell venni a világjárvány által új „szentháromságként” szolgáló maszk–távolságtartás–kézfertőtlenítés szükségességét és fontosságát is” – hangsúlyozta. Elmondta, felelősséggel tartoznak azáltal, hogy rendezvényt szerveznek a tavalyi leállításokról, megkötésekről és szünetekről szóló év után, a lazító intézkedéseket kihasználva: „jó lehetőség számukra, fesztiválszervezőknek, de azzal a felelősséggel tartozunk, hogy minden körülményt biztosítsunk annak érdekében, hogy jövőre is tudjunk találkozni a 9. Marosvásárhelyi Forgatagon!”

Betársul a Hagyományok Háza is

Molnár Imola programigazgató elmondta, bár a járványvédelmi szabályok rányomják a bélyeget a programokra és azok szervezésére oly módon, hogy kevesebb és rövidebb programpontokra számíthatunk, de a szigorításokat kihasználva, ezeket előnyükre fordítanák, hogy családiasabb Forgatagot szervezhessenek.

„Ezt a hangulatot nagyban segíti az is, hogy az események nagy része a várban zajlik majd, ugyanis a vár olyan atmoszférát biztosít a rendezvénynek, amelyhez az ember akarva-akaratlanul is alkalmazkodik, belépve a vár területére kicsit kikapcsolódik, kikerülve a városi körforgásból, és megpróbálja átadni magát az itt szervezett programoknak” – vélte a programigazgató.

A programpontok között lesz folkműsor, amit idén első alkalommal a szervezőkhöz bekapcsolódó Hagyományok Háza biztosít, régi partnerként a Maros Művészegyüttes is készül gyerek-, illetve felnőtt-előadásokkal, valamint a Teleki Téka is várja az érdeklődőket irodalmi találkozókkal és könyvbemutatóval. A Forgatag szerves részét képezik a civil szervezetek is, az ő jelentkezésüket és programjaik kidolgozását a mostantól fogadják a rendezvény hivatalos , ahol a kézműves vásárra jelentkezők kéréseit is fogadják.

Vendégelőadások a Nemzetiben, nagykoncertek a főtéren

Családi, sport valamint gasztronómiai programokkal, illetve a már hagyománynak számító Borudvarral is várják a forgolódni vágyókat. A kortárs művészeti műhelyt, azaz a Szférát két héttel korábban tartják meg. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is évek óta állandó partner a Forgatag szervezésében. Idén az épületet két előadásra bocsájtják a szervezők rendelkezésére: a magyarországi Duna Művészegyüttes Szerelmem, Kalotaszeg nevű néptáncelőadásra, valamint a Kolozsvári Magyar Opera is vendégszerepel a Marica grófnő operettelőadással.Fotó: Vásárhelyi Forgatag

A kisebb és gyerekkoncertek a várban lesznek, a nagykoncertek azonban ezúttal a város főterén kapnak helyet. „Úgy gondoljuk, hogy a várban, a családias hangulatnak nem hozzátartozója egy nagykoncert” – fejtette ki Szente Katalin. Így a város főterén, a megszokottnál kisebb tömeggel, négy nagykoncertet terveznek: szombaton a magyarországi Piramis együttes lép fel, vasárnap a gyergyói Teddy Queen és a szintén magyarországi Kowalsky meg a Vega zenél, továbbá még egy fellépő visszaigazolására várnak.

Újságírói kérdésre válaszolva a főszervezők elmondták, a nagykoncerteket elkerítik, és bár a védettségi igazolvány nem kizáró jellegű, a nagy tömeggel járó eseményekre minden bizonnyal szükség lesz a védettséget igazoló bizonylatokra. „Azt fogjuk figyelembe venni, hogy a törvények mit írnak elő augusztus utolsó hétvégéjére, mi van hatályban, mire leszünk kötelesek” – mondta Jakab István.

Oltáskampány is kilátásban van

„Tervezünk egy oltáskampányt is szervezni, ehhez azonban a városi és prefektusi hivatallal is egyeztetésre van szükségünk” – árulta el Szente Katalin hozzátéve: a kampány a rendezvény előtt 2-3 héttel zajlana, annak érdekében, hogy aki még nem igényelte a koronavírus elleni oltást, de részt szeretne venni a 8. Marosvásárhelyi Forgatagon, az ily módon megszerezze a védettséget, és részt vehessen a rendezvénysorozat olyan programpontjain is, amelyek oltáshoz kötöttek.

„Látjuk és érzékeljük azt, hogy vásárhelyen nagy a fesztiválozó, forgatagozó kedv, éppen ezért olyan Forgatagot szervezünk, ahol mindenkinek meglesz a lehetősége bekapcsolódni, ünnepelni” – foglalta össze Jakab István hozzátéve: minden, amit megenged a törvény, megengedett lesz, ami viszont tilos, az tilos marad.

A Forgatagot idén közel 50 személyből álló szervezőcsapat készíti elő, a hivatalos honlapon pedig nemsokára a részletes program böngészése mellett arra is lehetőség adódik, hogy a szervezéshez és annak lebonyolításához önkéntesek is csatlakozzanak. „Reméljük, hogy hamarosan sok marosvásárhelyi és környékbeli segíteni fog abban, hogy augusztus végén valóban együtt ünnepeljünk, itt, Marosvásárhelyen” – összegezte Jakab István.

Kapcsolódók

Kimaradt?