Marosvásárhely belvárosában is lesz Forgatag

Első alkalommal sikerült megegyezésre jutniuk a Vásárhelyi Forgatag szervezőinek a polgármesteri hivatallal, amely engedményt tett arra vonatkozóan, hogy a néhány rendezvény előtt megnyitotta a belvárost.

Ez még nem azt jelenti, hogy sikerült teljesen beköltöztetni a város központjába az eseménysorozatot, de a szervezők szerint jelentős előrelépés, hogy a Forgatag egyes programpontjait a Kultúrpalota előtti George Enescu utcában tarthatják meg, másokat az Aranykakas udvarán, illetve a Sportakadémia épületét is használatba adta a hivatal a szervező Marosvásárhelyért Egyesületnek. A szervezők ezt a lépést a normalitás jeleként értékelik, illetve annak tulajdonítják, hogy az önkormányzat is elismeri a rendezvény értékét, valamint azt, hogy a Kolozsvári Magyar Napokhoz hasonlóan a Vásárhelyi Forgatag is teret tud nyújtani a valós román-magyar párbeszédnek.

Az első két alkalom után már nem kérdés, hogy a harmadik Forgatag is a román-magyar párbeszédet segíti elő. A rendezvény programjában több olyan programpont is van, amelynek román meghívottjai vannak, ugyanakkor román művészek előadása és román nyelvű városnéző séta is szerepel a kínálatban, a kétnyelvű kerekasztal beszélgetések mellett. A Polgármesteri  Hivatal  véleménye  szerint  ez  egy  normális  gesztus  mindkét  etnikum  részéről,  és remélik, hogy a Vásárhelyi Forgatag a jövőben is a város kulturális életének fontos eleme lesz, amely hozzájárul  a  kölcsönös megértéshez a román és magyar  közösségek  között, akik együtt élnek  Marosvásárhelyen. A Marosvásárhelyért Egyesület vezetői ugyanakkor remélik, hogy a mostani lépésnek a jövőben is látható eredménye lesz majd és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal még jobban fogja támogatni a városban szervezett magyar kulturális napokat.

Kerekasztal-beszélgetések, tematikus séták

Az idei újdonságok közé tartozik az a kerekasztal-beszélgetés sorozat, amelynek Marosvásárhely, a román-magyar kapcsolatok a központi témája és amelyet szinkrontolmács segítségével tartanak, hogy minden résztvevő saját anyanyelvén mondhassa el gondolatait. A program felelőse Jakab Orsolya, aki részletesen ismertette, hogy kik, mikor, milyen témában beszélgetnek. A kerekasztal-beszélgetések minden alkalommal délután 5 órakor kezdődnek a Maros-parton, a Bos udvarban. Szó lesz kultúráról és gazdaságról, román és magyar  meghívottakkal, különböző generációk képviselőivel. A legizgalmasabbnak a harmadik beszélgetés ígérkezik. Augusztus 29-én szombaton Lukács Csaba és Toásó Előd a Bolíviában átélt eseményekről fognak beszélni.

Tavaly és tavalyelőtt is nagy népszerűségnek örvendtek a tematikus városnéző séták, amikor egy-egy szakember irányításával járták végig az utcákat és fedezték fel a látnivalókat. Idén újdonságnak számít, hogy az építészeti-művészeti irányvonalakon túl Bernády György is bekerül a tematikába. Annak a sétának Fodor János lesz a vezetője, augusztus 27-én, csütörtökön 11 órától a Bernády-szobortól indulva. A szecessziós sétát Oniga Erika, a barokkot Orbán János, a középkorit Györffy Zalán vezeti. A román nyelvű, Marosvásárhelyt általánosságokban ismertető séta vezetője László Lóránt lesz. A Borsos Tamás Egyesület közreműködésével szervezett séták mellett két történelmi előadásra is sor kerül: Nagy József hadtörténész az első világháborúban résztvevő marosvásárhelyiekről, Pap József pedig a 19-ik században kialakuló magyar nemzettudatról értekezik.

Lázok Klára a Téka-forgatag felelőse arra hívta fel a figyelmet, hogy a szokásos könyvvásár, amit ilyenkor a könyvtár udvarán szoktak tartani, most leköltözik a Maros-partra. A Tékában tartják viszont a megnyitó rendezvényt, két könyvbemutatót és egy kiállítás-megnyitót, valamint egy kultúrtörténeti előadást a ponyváról.

Bűvös bogrács és minden, mi szem-szájnak ingere

Gáspár Botond, a gasztronómiai programfelelős elmondta, hogy idén is érdekességekkel és különlegességekkel készülnek. A Forgatag díszvendége idén Baja város, amelynek képviselői megismertetik a bajai halászlevet és a gyufatésztát az érdeklődőkkel, de lesz ízes és illatos könyvbemutató, virslievő-verseny, ökörsütés, vadhús ízelítő, s még egy Bűvös Bogrács elnevezésű csapatos főzőverseny is.

Kapcsolódók

Kimaradt?