Felhívás legényes- és verbunkversenyre

A Vásárhelyi Forgatag keretében idén augusztus 30-án második alkalommal szervezik meg a legényes- és verbunkversenyt. Varó Huba koreográfus, az esemény felelős szervezője ismertette a verseny lényegét.

Tavaly a küküllődombói legényessel versenyeztek a résztvevők, idén a székiben mérik össze ügyességüket, jövőre a nyárádmentit tűzik műsorra – árulta el az újságíróknak Varó Huba a Kultúrpalota Tükörtermében tartott sajtótájékoztatón.

A II. Erdélyi Legényes és Verbunkverseny célja segítséget nyújtani a legényes és verbunktánc minél magasabb színvonalú elsajátításában, ugyanakkor lehetőséget biztosítani a táncosoknak a megmérettetésre is – mondta a szervező. A verseny a tervek szerint évente ismétlődik, minden alkalommal Erdély valamelyik kiváló legényes/verbunk adatközlőjének más-más anyagára koncentrálva: legyen az kalotaszegi, küküllőmenti, gyimesi, vagy éppen mezőségi legényes. Idén Zsoldos István és a széki verbunk kerül a verseny fókuszába.

A verseny két részből áll: elsőként egy kötelező táncot kell bemutatniuk a versenyzőknek. Ez a Zsoldos István széki táncos kötelező folyamata, amiről a szervezők videofilmet juttatnak el minden jelentkezőhöz, amelyet az a nevezéskor kap meg.  A második versenypont a szabadtánc bemutatása. Ennek során a versenyző szabadon építkezhet, maximum 2 perces időtartamban, más széki adatközlők ritka vagy sűrű tempójából, a táncfolyamatok építkezési elveinek megfelelő újraalkotásával. A jelentkezőknek meg kell nevezniük a szabadon választott táncuk adatközlőjét.

A második Erdélyi Legényes és Verbunkversenyre augusztus 30-án kerül sor Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében, délelőtt 10 órai kezdettel. A táncosokat négytagú szakmai bizottság értékeli. A zsűri tagjai: Sára Ferenc, a Gyimesfeketepatakán élő koreográfus, Ivácson László a Háromszék Néptáncegyüttestől, Both József az Ördögtérgye együttestől, valamint tiszteletbeli tag Székely István széki adatközlő.

Az érdeklődők augusztus 23-ig jelentkezhetnek Varó Hubánál lehet a 0758-254.113-as telefonszámon.

A tervezett díjak és kategóriák:

A 2015-ös év kiváló verbunktáncosa – 500 lej jutalommal jár

A verbunk hiteles előadója – 400 lej jutalommal jár

A verbunk egyéni megformálója – 300 lej jutalommal jár

A verbunk újraalkotója – 200 lej jutalommal jár

Kiosztásra kerülnek még további különdíjak, valamint a közönségdíj (200 lej) is. A zsűri – a fődíj kivételével – az egyes kategóriákban több táncosnak is odaítélheti a díjat.

A rendezvény főszervezője a Vásárhelyi Forgatag, a Kökényes Néptáncegyüttessel, a Boróka Ifjúsági Egyesülettel, valamint a Bíborka Néptáncegyüttessel közösen.

Támogató a Bethlen Gábor Alapprogram, amely pályázat által 600 ezer forinttal járul hozzá a költségek fedezéséhez.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?