Tartalmas kikapcsolódás várt a látogatókra a PMN negyedik napján is

A 20. Partiumi Magyar Napok negyedik napján sem lehetett okuk panaszra mindazoknak, akik minőségi, az egész családnak ideális kikapcsolódási lehetőségeket kerestek a programfüzetben.

A Kossuth-kerti gyerekprogramok szinte reggeltől estig tartottak a Zsuzsi-színpadon, de ugyanitt volt néptánc is, a Borudvarban helyismereti kvízre várták a kihívásra vágyó csapatokat, a park másik felében izgalmas főzőverseny zajlott, és persze számos fantasztikus koncert is belefért még ezeken kívül a napba.

Megáldották a székesegyházat

Szombat délelőtt ünnepélyes szentmise keretében áldották meg a Szatmárnémeti épített örökségének részét képező római katolikus székesegyházat, amelyet a hívők már egy nappal korábban, a Szent István napi koszorúzáskor is megcsodálhattak. A liturgia részeként Schönberger Jenő megyéspüspök szenteltvízzel meghintette és megtömjénezte a külső falakat, ezzel a Jóisten oltalmába ajánlva az épületet.

Fotó: Balázs Attila/MTI

A liturgia záró áldását követően felszólaltak a meghívott vendégek is: Ferenc pápa áldását Miguel Maury Buendía apostoli nuncius tolmácsolta a szatmári közösség felé, majd Aurel Perca bukaresti érsek osztotta meg ünnepi gondolatait az eme kivételes alkalmon összegyűlt közösséggel.

Ezt követően Semjén Zsolt, Magyarország miniszerelnök-helyettese, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter, Pataki Csaba megyei tanácselnök, valamint Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere üdvözölte a székesegyház rég várt megújulását.

Igazi programkavalkád

Szombaton is folytatódott a bábelőadások, színházi előadások sora. A szatmári közönség is megtekinthette a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadását: a Lázadni veletek akartam Bódi Attila azonos című regénye alapján készült. Idén sem maradt el a biciklis családi ügyességi és gyorsasági verseny sem, amely igazán megmozgatta a családokat.

A 20. Partiumi Magyar Napok fő helyszínén, a Kossuth-kertben már kora délelőtt megindultak a programok: a Zöld házban 10 órától a Szamos Diákirodalmi Kör vers-antológia kötetének bemutatóját tartották, majd egy kerekasztal-beszélgetés következett, amelyen a jelenlevők azt boncolgatták, milyen hatást gyakorolt a járványhelyzet a fiatalok kapcsolataira.

Fotó: Nagy Arnold

Kicsit távolabb, a Zsuzsi-színpad elé főként a gyerekeket várták: 10 órától a Veronaki Zenekar koncertezett, majd a zalaegerszegi Griff Bábszínház mutatta be Weörös Sándor Csalóka Péterét. A délután a néptánc jegyében zajlott, de este ismét visszatértek a griffesek, hogy egy újabb nagyszerű előadással, a Széttáncolt cipellőkkel kápráztassák el a legkisebbeket, és nem csak.

Hasonlóan izgalmasan alakult az délután a Partiumi Borudvarban is, ahol amellett, hogy a régió legfinomabb nedűit lehet kóstolgatni, 15 órától Erdély közkedvelt kvízmestere, Kovács Zsolt várta helyismereti kvízre az előzetesen regisztrált csapatokat. A vidám hangulatú csapatok ügyesen vették a kvízmester akadályait. A szervezők arról is gondoskodtak, hogy a Borudvar látogatóinak tánctudása se kopjon meg: 18 órától a retrósan lerobbant hangzással és fordulatos szövegekkel érkező Konyha lépett a Catena színpadra, majd a 20 órától a Kaukázus teremtett bulis hangulatot, az este legvégén pedig DJ Pumi pörgette a lemezeket.

Fotó: Nagy Arnold

A szombat fénypontja azonban kétségtelenül a Kowalsky meg a Vega koncertje volt, amely nemcsak az Ecomatrix színpada előtti teret töltötte meg, hanem a sétányokat is, hisz a kivetítőknek köszönhetően még a távolabb állók sem maradtak ki az élményből.

Összecsaptak a kötényesek

A minden évben nagy népszerűségnek örvendő gasztrocsata a hagyományokhoz híven idén is két színtéren zajlik: összemérik tudásukat a bográcsosok és a halételek mesterei is. Az első összecsapás szombaton volt, s noha több, titkos receptekkel bőven felszerelkezett csapat is versenybe szállt, végül a Rokonlelkek bográcsában rotyogó fogás bizonyult a legjobbnak, így ők vihetik haza a mutatós kupát, az oklevelet és az ezek mellé járó ajándékot. Vasárnap a kötényesek harca a halételek versenyével folytatódott.

Az állandó programok is rengeteg érdeklődőt vonzottak

Két koncert között sem unatkozhatnak a PMN-ezők, hisz a Kossuth-kert rengeteg állandó programmal várta őket. Az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében megnyílt a Partiumi Mesterségek utcája, ahol népművészeti kiállítás és vásár, illetve hagyományos mesterségek bemutatója zajlott folyamatosan, de nem hagyták otthon a játszókertet és a hagyományos magyar gyógyító sátrat sem.

Fotó: Kovács Gergő

Alig egy kőhajításnyira a Borókagyökér Egyesület is rengeteg izgalmas programmal várta a kicsiket és nagyokat egyaránt, de a szünetekben természetesen a borókás kézművesek portékái közül is lehetett válogatni. A Szatmári Termékek Vásárán a helyi termelők, gazdák és kézművesek várták a látogatókat, a standoknál kiváló minőségű, védjeggyel rendelkező termékeket lehetett beszerezni.

Kapcsolódók

Kimaradt?