Partiumi Magyar Napok: ismét megtelt élettel a szatmári Kossuth-kert

Volt kiállítás, borverseny, színielőadás és borverseny is.

A 20. Partiumi Magyar Napok harmadik napján a régióünnep szinte mindegyik helyszínén készültek valamilyen különleges programmal az érdeklődőknek: az Iparosotthonban Vígh István grafikus gyűjteményes kiállításának megnyitójára és egy kamarakoncertre került sor, a Vécsey-házban a Szatmári béke 310. évfordulójáról emlékeztek meg, az Északi Színházban Évadnyitó gálát tartott a Harag György Társulat, a Kossuth-kertben megnyitotta kapuit a Borudvar, a sétányokat megtöltötték a kézművesek, a színpadon pedig egymást váltották a  zenekarok.Megkoszorúzták a szatmári béke emléktábláját / Fotó: Partiumi Magyar Napok

Fókuszban a kultúra

Augusztus 20-án reggel a szatmári székesegyházban szentmisét mutattak be, melyet Schönberger Jenő megyéspüspök celebrált, majd a hagyományoknak megfelelően sor került az államalapító szobrának megkoszorúzására. Délelőtt 10-től már a Tűzoltótorony lábánál elterülő parkot töltötte be ismét a korábbi napokról már jól ismert zsongás, hisz a szatmári Brighella Bábtagozat újra elhozta a gyerekek és a gyermeklelkű felnőttek számára a már korábban is nagy sikerrel játszott bábelőadást, Az égig érő fát.

Délután megnyitották az Iparosotthonban Víg István grafikus gyűjteményes kiállítását, melyet kamarakoncert követett a szatmári Dinu Lipatti Filharmónia szervezésében. A történelemszeretőknek is kedveztek a szervezők, hisz a Vécsey-ház udvarán, a szatmári béke 310. évfordulójára emlékezve megnyílt a Képek a kuruckorból című kiállítás is. Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke bevezetőjében kiemelte, hogy keresve sem lehetett volna jobb helyszínt találni e rendezvénynek, hisz a helyi hagyomány szerint itt állt annak idején az a református templomként használt magtár, melyben a még megmaradt kuruc konföderált rendek gyülekeztek, hogy megbeszéljék a megegyezés pontjait.

A Harag György Társulat megtartotta az évadnyitó gálát. A zenés műsorban a társulat szinte minden tagját viszontláthatta a közönség egy, a 70-es - 80-as évek hangulatát idéző Ki-Mit-Tud tehetségkutatóban. Az előadást követően természetesen nem maradt el a társulatnál már tradíciónak számító zsíroskenyér-vacsora sem, mely során az érdeklődők egy szelet zsíros kenyér és egy pohár bor mellett kötetlenül beszélgethettek a színművészekkel.

Minőségi szórakozás a Kossuth-kertben

Az Erdélyi Borászok Egyesülete és a Partiumi Falugazdász hálózat közös szervezésében pénteken sor került az első szatmárnémeti bormustrára. Az előzetesen regisztrált borászok mintáit a Balla Géza egyesületi elnök vezette szakmai zsűri értékelte ki. A legjobb a Vinum Rex díjas, a Szatmári Termék védjegyhez tartozó Năstase Pincészet vörösbora lett. A Partiumi Borudvarban a Dumaszínház népszerű humoristája, a szentesi humormaffia tagja, Badár Sándor szórakoztatta mindazokat, akik egy-egy pohár bor és némi borkorcsolya társaságában megpihentek e hangulatos környzetben.

A délután folyamán pedig megkezdődtek a koncertek is: fellépett NÁGI, a The Minds, a szatmári The Phoenix és az épp búcsúturnézó Intim Torna Illegál, az estet pedig a Góbé Zenekar zárta, kik ez alkalommal is mesterien ötvözték a népdalvilágot a modern- és komolyzenei hatásokkal.

Kapcsolódók

Kimaradt?