A szatmárnémeti magyarok is tudnak ünnepelni

Az államalapítás ünnepén, szombaton is rengeteg program várta a kicsiket és nagyokat a Partiumi Magyar Napokon. Több ezren énekelték az István, a király rockopera dalait, majd a Kiscsillag fergeteges koncertjén lehetett bulizni – tájékoztattak vasárnap a szervezők.

A Partiumi Magyar Napok második napja Szent István, az államalapító király ünnepén szentmisével kezdődött, majd a résztvevők koszorút helyezetek el a szobránál. A délelőtti órákban a Szent István Kör szervezésében Szakály Sándor történész tartott előadást a Szécsenyi utcában Magyarország belépéséről a második világháborúban.

A gyerekek pedig számos játékos program és ügyességi vetélkedő közül választhattak, illetve a Brighella Bábtagozat művészei a gyerkőcök nagy örömére a színpad előtt Az egy kupac kuflit is előadták, amelybe a közönség köreiből is bekapcsolódhattak. Az interaktív programok sorát az Aranykapu Kulturális Egyesület és a Borókagyökér Egyesület hagyományőrző foglalkozásai színesítették.

A Szakszervezetek Művelődési Házában Marie Jones: Kövekkel a zsebben, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadását tekinthették meg, amelyet az új főtéren a várva-várt legendás rockopera követett. A 15. Partiumi Magyar Napok egyik fénypontja volt a Szörényi - Bródy klasszikus az István, a király, a mátészalkai Talán Teátrum előadása, amellyel a szatmáriak egyik nagy álma teljesült. A több ezres közönség együtt énekelte a híres dalokat a negyven tagú kórussal, ezzel is tisztelegve az államalapító király előtt.

A Széchenyi utcában a nap záróakkordjaként több százan a Kiscsillag koncertjén buliztak, akik szintén először léptek fel Szatmárnémetiben. A legjobb Kiscsillag dalok mellé egy-két Kispál és a Borz klasszikus is bekerült, amelyet folyamatos taps és ováció követett. A műsort csak színesítette Lovasi András dalok közti összekötő szövege – olykor anekdotái – amelyek minden dal előtt egy pozitív alaphangulatot teremtettek.

Kapcsolódók

Kimaradt?