Pénteken startol a Partiumi Magyar Napok

Sokrétű, színes program várja a szatmáriakat augusztus 19-e és 28-a között a 15. Partiumi Magyar Napokon.

Az Identitas Alapítvány vezetője, Szőcs Péter elmondta, a rendezvény tíz napján több mint 150 programmal várják a szórakozni vágyókat. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere beszámolt arról, a Tűzoltótorony 2005-ös felújítása során már megfogalmazódott a Partiumi Magyar Napok szervezőiben, hogy egy kiváló helyszínként tudnák használni. Ez az előző évek során gyakorlatban is megvalósult, hiszen számos színházi és bábszínházi előadás, valamint könnyűzenei koncertet szerveztek itt meg.

A polgármester elmondta, Szatmárnémetiben minden olyan rendezvénynek helye van, amely értékteremtő és közösségépítő, mert ezáltal is fejlődik a város kulturális élete.

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, a Partiumi Magyar Napok egyik megálmodója szerint ha egy rendezvény eléri a 15. kiadást és önfenntartóvá válik, önmagáért beszél, mivel a szponzorok is tudják, hogy a felajánlott támogatásaik jó helyre kerülnek. Pataki gratulált a szervezőknek, akik idén is bebizonyították, hogy a közpénzekkel is kivállóan tudnak gazdálkodni, hiszen tíz napot színvonalas programmal tudnak megtölteni, amely a városturizmust is fellendíti.

Stier Péter főszervező kiemelte: a PMN összköltségvetésének mindössze a 25 százaléka származik közpénzekből. A főszervezők mellett 25 civil társszervező egyesület, valamint 90 magáncég támogatja a rendezvény létrejöttét. A főszervező abban is örömét fejezte ki, hogy évről évre több vállalkozó  jelentkezik magától, hogy támogassa a rendezvényt. Stier arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendezvény teljes programja ezentúl okostelefonon is elérhető, a FestivApp alkalmazás segítségével.

Címlapi illusztrációnk forrása: a PMN Facebook-oldala

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?